Beszélgetéseink, magyarázkodásaink közben gyakran észre sem vesszük, hogy milyen nehezen fejezzük ki magunk, és sokszor fel sem tűnik, hogy akihez szavaink intézzük, nem is érti, amit mondani akarunk neki, távol vagyunk tőle, és egyre csak távolodunk, magunktól is, az asztaltól, ahol ülünk, a lekávézott terítővel borított délutáni csevelytől, és ha mégis felfogjuk ezt az abszurd állapotot, arra a megdöbbentő felismerésre kell jussunk, hogy a szavak, amikkel társunkhoz, barátunkhoz, szeretőnkhöz közelebb szeretnénk kerülni, de legalábbis valamiféle köztünk felmerült probléma valamiféle megoldásához eljutni, éppen azt szolgálják, hogy számára megfoghatatlanok legyünk, felismerhetetlenné váljunk a mondatokban, a kijelentésekben, s hogy pillanatnyi, vagy éppen az időjárásra fogható fáradtságunknak betudott hebegésünk tulajdonképpen nagyon is tudatos, de legalábbis ösztönös védekezés, hogy ne beszélgessünk vele, hiszen minden szerencsétlen mondatkezdetünk éppen arra irányul, és épp azért olyan esetlen, hogy ezekkel a gondolati és szemantikai kihagyásokkal megszűnjön köztünk minden kommunikáció, fizessünk, menjünk, s a narratívában egyedül maradó „én” , azaz már „ő”, legyen végre egyedül, minden szavunk csak siettet, postáz, bontja a vonalat, eltávolítanak a hangok, a mondatok is önmagunktól, beszélgetőtársunktól, mindattól, amibe belekényszerültünk, amit látnunk muszáj, amit meg kéne oldanunk, minden egyébként létező és megnyilvánulni óhajtó mondanivalónkkal, beszélgetőtársunk idegesen az asztal szélén doboló ujjaival, az egyébként is nehezen érkező gondolatainkba minduntalan beleudvariaskodó vagy pofátlankodó felszolgálóval, a troli légfékezésével, mely mint a végakarat aláírása utáni sóhajtás, ellentmondást nem tűrően elnyom minden fölösleges zajt és dallamot, s tulajdonképpen minden kijelentésünkkel, kérdésünkkel és minden, a megformálatlan mondat végén levitt hangsúllyal is csak azt a vágyunkat dadogjuk el, hogy hagyjanak végre békét!, és végre csend legyen.
Miről is álmodhatunk ezek után?
Csikós Attila
fotó: Varga Imre