Ez az első út, ha sikerül, több fuvar is lehet. Az ötlet óriási, pont ezzel tudta rábírni a nehézfiú hírében álló tulajt, aki megelőlegezte a pénzt. Lágyan fúj a szél a Tisza felett, a ladik némán siklik az áramlással. Édességet majszolgat, elégedetten kihajol, a vérkekszet saját használatra hozatja, amolyan ráadás, bónusz. Itthon nem kapni, orosz termék. Míg leér a gerédi diszkóig, betermel több táblával is. Külsőre csokoládé, de marhavérből készül, plusz tej és cukor. Gyerekként ismerte meg, rokonok élnek Kárpátalján. Van egy homokdomb a folyó kanyarulatában, az már Ukrajna, ott vette át az ellátmányt. Kikötni szigorúan tilos, de az unokaöccse határőr a túloldalon. Geréd neves hely, még a megyeszékhelyről is lejárnak, a diszkó páratlan, a dübörgő basszus homályában merész lányok és szép fiúk kergetik egymást. Megy ott minden, a ciginek is lesz helye, jó az árrés, odaát töredékébe kerül. Tudja ezt a hatóság is, emiatt kell vigyázni. Harap egyet a barna kockából, szájában szétárad az édes-savanyú íz, behunyja szemét. Finoman kormányoz, nehogy a part felé sodródjon, időnként egy észrevétlen fordítás. Az örvény sokáig kígyózik, a lapát belemerül a vízbe, csobog, mint mikor kancsóból öntenek pohárba. Magabiztosan halad középen, a táj mozdulatlan, csak a kuttyogatás öblös hangját viszi a víz. A révnél lelassít, öreg autók állnak sorban, mintha veterántalálkozóra mennének, ilyeneket nem látni az úton. Benzinfalók. Néhányat a sofőr tol, nehogy az a kicsi üzemanyag kárbavesszen. Nagyban zajlik a benzinezés, hiszen az legális, ha valaki átmegy a határon, megtankol, és ugyan miért lenne baj, ha szereti ezt a kocsitípust. Aki nem fér fel, kivárja a sorát, csupán éjszaka pihen a komp. Nézi ahogy átérnek, csillog a napon a sok áramvonalas karosszéria. Ha elég pénz összejön, belevág ő is az üzletbe, az már menő dolog, nagyot fognak nézni a haverok. Hátranéz, a csónak mögött hosszú kötélen átlátszó, vízhatlan zacskóban vontatja az árut, kővel lesúlyozva, csak egy műanyagpalack imbolyog a felszínen, mint egy úszó. Ha gond lenne leoldja, tele a víz hasonló hulladékkal, fel se tűnik, aztán a veszély elmúltával kihalássza. Zseniális ötlet, ez győzte meg a főnököt is. Harap, áprándozva, vakon siklik a folyón. Kevesen vannak ma kinn, a közelben közhasznú munkások szedik a lebegő szemetet. Sajnálkozva nézi őket, több ismerős arcot is felfedez, odaint. Lesz majd meglepetés hamarosan, arcán büszke vigyor terül szét. A maradékot ízlelgetve mereng a régi időkön, mikor még néha jó volt minden, és az apja vette neki az édességet a kirándulások alatt. Csak annyi ideje marad, hogy hátranyúljon, és kiakassza a kötelet. A szomszéd tutajból egyenruhás alak szól jókedvűen, de határozottan. Ellenőrzés, horgászengedély, személyi, ja hogy te vagy? Na, most miben sántikálsz, mert melózni régen láttunk. Szóval csokizunk. Ahelyett, hogy a napot lopod, miért nem jelentkezel az önkormányzati munkára, mint ők ott. Az is pénz, dolgozni mondjuk kell, az igaz, de közben ugyanúgy evezgethetsz. A férfi odamutat a csónakok felé. Eközben a sárga mellényesek a vízbe hajolva örömkiáltásban törnek ki. Látod milyen boldogok?
Kerényi Tamás
fotó: Nagy M. Hedvig