A robbanást követően az űrhajó izzó maradéka elhajított kavicsként kereste helyét a végtelenül baromi nagy, sötét semmiben. A nyomás- és hőálló szkafanderének köszönhetően Tamás nagyjából még 10 percig élvezheti a páratlan látványt, bár nem egészen erre készült, mikor befizette ezt az utat –Titkos találkozások az Alpha Centauriban –, most mégis úgy érzi, ez a legjobb, ami történhetett vele. Nem, nem mintha ne lenne más ötlete, hisz ötletből mindig akad bőven. Például vattacukrot enni a Margitszigeten. Flörtölni egy könyvtárosnővel a Széchényiben vagy összeütni egy vacsorát a hétvégi maradékokból. De ő most legszívesebben mégis a végtelenül baromi nagy sötét semmiben bukfencezett lassan, könnyeden és megállíthatatlanul. Egy fél fordulaton át a végtelen sötét semmi, aztán beúszik a képbe egy szintén céltalanul forgó 40-es milf, aki az utastérben még jó partinak ígérkezett. Majd mosolyogva elpörög előtte az ex-űrpilóta. Aztán áthúz az űrhajó izzó darabkája, azt követi egy idősebb utas. Őt utoljára a WC felé látta menni. Végül újra a sötét semmi, aztán ismét a milf már kicsivel messzebb. Tamás közben arra gondolt, ahogy a Margitszigeten a vattacukortól ragacsos kezét sehogy sem tudja megtörölni. Ahogy a felszedett könyvtárosnő macskaszőrös ágyán allergiásan prüszköl. És hogy az összeütött vacsorába, belekeveredett egy megzöldült húsdarab. Meg kell hagyni, szeretett lebegni. Szerette, hogy a dolgok történnek vele, és neki nincs más teendője, csak élvezni az eseményeket. Tudta azt is, hogy nem mehet ez így örökre, készült is a változásra, szülei is mondták mindig. Talán az Alpha Centauriban megtalálja, gondolta, aztán most itt lebeg örökre. A színészt a színpadon, a focistát a pályán, a hentest a hűtőházban érheti a legszebb halál. A szabadúszót pedig befogadja a határtalan űr. Már csak 8 perc, de mit számít? Hiszen aki egész életében sodródott, észrevétlenül libeg át a túlsó partra. Túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a csillagoknak. Még innen nézve is milyen aprók tudnak lenni, suttogta, mielőtt szkafandere végleg bepárásodott.
Nagygyörgy Zoltán
fotó: Nagy M. Hedvig