– Itt vagy?
– Éva! Szervusz. Hogy kerülsz ide?
– Szevasz Péter! Hol van?
– Intézkedik. Világbéke, emberi jogok, olaj, ilyenek. Mi ez a kupleráj?
– Az életem.
– Romokban?
– Eddig bírtam.
– Pedig nem volt rossz dolgod.
– Nem?
– Látnád Ádámot.
– Egy lúzer. Mit gondolsz én miért kellettem? De ennyi volt. Azt akarom, hogy csinálja vissza. Az egészet.
– Te viccelsz.
– Neked jobbra, az a kétszáz kilós tömb. Az ott a terméketlen méhem. Életeken át nem fogant meg benne semmi csak a szégyen és a sajnálat. Voltam grófnő, kurva, mosónő, párttitkár, orvos, bérgyilkos, írónő. Sohasem adhattam csak elvehettem az életet. Nem taníthattam imádkozni, szeretni, gyűlölni. Középen a málladozó szikla, az a hitem, amit az emberiségnek adtam. Semmi értelme. Ezeket a köveket nincs ami összetartsa.
– És miket írtál?
– Egy rakás szart. Kötelező olvasmányokat. Háborúról, békéről, szerelemről, házasságról, aztán megint háborúról. Katonák, grófok, grófnők, udvarhölgyek, udvarok. Csupa kimért arisztokrata maca tette vette magát a töketlen hercegeknek, meg néha egymásnak. Na ezekről.
– Nem tudtam, hogy kurva is voltál.
– Péter! Pontosan tudod, hogy voltam. Mégis mihez kezdtem volna csupaszon, kezemben egy fügefa levelével a semmi közepén? Egy kutyát nem raknak így ki. Azon minimum bunda van és legalább egy kicsit hajlamos az ölésre.
– Úgy tudom az már nem divat. Mármint a bunda. A nőknek.
– Kapd be! Az a tömb amin állsz, azok a sikereim.
– Ez egy kavics.
– Jó reggelt! Szerinted mit keresek itt?
– Nézd, Éva! Emiatt csak magadat okolhatod.
– Nem.
– Legalább próbáld ki. Adj számot az életedről.
– Igaza volt Lucifernek. Te egy balfék vagy, aki úgy csinál, mint aki nem egy balfék.
– Akkor takarodjál hozzá!
– Onnan jövök. Kiröhögött.
– Gyónnod kell!
– Nekem ezek a romok a gyónásaim. Amúgy meg gyónjál te, meg az Isten.
– Lucifer szavai.
– Az ő szavai, de kinek a cselekedetei?
– Tudod Éva, a gyerekek nem az anyjuktól tanulnak meg szeretni és gyűlölni. Azt megtanulják egymástól is.
– Na én megyek. Mondd meg neki, hogy itt voltam.
– És mi lesz a romokkal?
– Itt maradnak.
– Az ki van zárva. Vidd magaddal.
– Na az tényleg ki van zárva.
– Hogy érted?
– Itt hagyom őket neki. Legózhat a nyomorommal, építhet még egy hazug világot vagy egy alacsonyabb kaput a mennyországhoz, egy ólat vagy oltárt. Ez a szabad akaratom. Talán még emlékszel az egyetlen jolly jokerre.
– Éva! Azt akarom, hogy tudd, Istennek tervei voltak veled.
– És?
– Hát, csak ennyi.
– Baszódjatok meg!
Varga Imre
fotó: Icsu Renáta