Ötven éven keresztül tartottam távol a falu összes gyerekét a horzsolástól, a mumpsztól, a takonykórtól és még sorolhatnám mi mindentől. Harmincszor voltam az év dolgozója, Beloiannisz híressége és mindenki Maci nénije, a Taigetosz óvoda alapítója, első és utolsó vezetője. Örültem ennek a jutalomútnak, annak ellenére, hogy mellém ült a polgármester középső lánya, aki a maga módján egészen emberi lény. Megértem, hogy a külvárosban ingyenes a parkolás, hogy az itteni gyrosnak pont olyan az íze, mint a belvárosban, és hogy ugyanolyan félkarú és féltestű férfiak álldogálnak a város szívében, mint itt. Sőt, nem fáradtam el, miközben toltuk a buszt, de ez a csatás köcsög, ez egy rakás szar.
Varga Imre
Moira itt szokta megbeszélni a találkozókat a kliensekkel, mert a Múzeum márványhűvöse és halk neszei kissé lehiggasztják őket. Várakozás közben vet egy pillantást az ógörög vázára, amely a jóst ábrázolta, aki azért volt világtalan, hogy a jelen káprázata ne fedje el a derengő jövőt, amin persze változtatni lehetetlen. Moira a teljes vakság luxusát nem engedheti meg magának. Figyelnie kell a jelent is. Onnan jön a megrendelés. Nincsenek skrupulusai. Olyan, mint egy szenvtelen bérgyilkos. Festhet és kiradírozhat ősi kultúrát. Alkothat és lerombolhat régvolt nagyságot. Átváltoztathatja a gyávát hőssé, vagy ellenkezőleg. Moira tudja, hogy a
múlt epizódjai tetszőleges rendbe illeszthetők és, ha nincs ideális darab, akkor végszükség esetén gyártható is. Neki tulajdonképpen mindegy, olyan múltat állít elő, amiben a kedves megrendelő hinni szeretne.
Haynal Ákos
fotó: Barbay Csaba