Az apád, mint az apák általában, fiút szeretett volna. Egy fiút, aki majd továbbviszi a családnevét. Amikor terhes lettem, az apád állandóan azt kérdezgette, hogy ugye fiút szülsz majd nekem? Az agyamra ment, és hiába mondtam neki, hogy igazából se fiút, se lányt nem akarok szülni, mert ha már egyszer szülni kell, akkor inkább egy bocit, de erre ő csak nevetett. Amikor a világra jöttél, és megmutattak neki, az apádat elvitte egy szívroham. Mert azzal talán még megbékélt volna, hogy lánya született, de a bocifejed már sok volt neki. Próbálták újraéleszteni, de hiába. Szegény apád. Mindig is egy szerencsétlen alak volt, de én azért szerettem. Most biztos büszke lenne rád. Jaj, ne forgasd már azokat a gyönyörű bociszemeidet, mert szerintem imádni való vagy ezen a fényképen. A gyönyörű bociszád ráadásul kiemeli a gyönyörű bociszemeidet. De a biztonság kedvéért azért hozok még egy kis rúzst és szemfestéket, mert azt szeretném, hogy te legyél a legszebb a megyei tehénszépségversenyen. Így. Most már aztán tényleg ellenállhatatlan vagy. Sok sikert! De aztán nehogy elfelejtsd megvillantani a tőgyeidet! És feltétlenül említsd meg a világbékét is!
Ferdinánd Zoltán
fotó: Nagy M. Hedvig