A kollégám a pénzügyről randevúzni hívott. Fess csávó, egy ideje már nézegetjük egymást, igaz csak messziről, de egyszer már maga elé engedett a menzán, ami mégis egy gesztus, bár tudom, hogy a seggem érdekelte. Formás, hogyne lenne az, heti négyszer járok edzeni, nem eszem csak szárnyast, főleg apróbb bogarakat, rovarokat, nem tudom, mi micsoda, nekem ezek olyan egyformák. Az árva lárva arról álmodozik, hogy majd ha nagy lesz, akkor gyönyörű életet fog élni. Lesz egy jó szakmája, vagy hivatása, mert abban több a tartalom. Aztán lesz neki szép és okos partnere, aki csak az ő lábai előtt hever reggeltől estig, a bókokból, kedvességből épített cukorhegy tetején. Onnan nézik a mindig felkelő Napot, a sohasem fogyó Holdat, és a felfelé hulló csillagot. Lesz egy menő hobbija, alapít egy zenekart, vagy csak büszke lehet a nagyszüleire, akikről mindig lesz mit mesélni, mert egy hajó hozta őket annak idején messzi keletről, néhány fura gyümölcsön megtelepdve, hogy aztán invazíve térdre kényszerítsék a kertvárosi hobbikertészeket, vagy éhínséget hozzanak a Kiskunságra. Szóval elhívott a fess pénzügyes, úgyhogy most választanom kell egy csodás külsőt, amely egyben tartja a szívemet, a testemet, az érzéseimet, az ösztöneimet és a haragomat amiatt, amiért eddig várt, hiszen már egy hete megleste a hátsómat. Ezt veszem fel: a dédanyám szecessziós mosolyát, a nagyanyám dörzsöltségét a szesztilalom idejéből, anyám óvatosságát negyvennégyből, a nővérem csodás szárnyait, és az én könyvmoly szívemet. Íme ez vagyok én. Bőrkötésben. Eredetiben. Egy limitált kiadású feromoncsapda.
Varga Imre
fotó: Icsu Renáta