sose feledd ahogy tanultad a testet:
az dadogott még vagy csak te nem értetted?
de változott és te végül már nem győzted követni
és nem volt még mód szándéknak alávetni
ülsz hideg vécéjén csúf kis iskoládnak
ott kint türelmetlen várnak már a társak
– éppen mind fiúk mert a te késő-tizenkét éved
szemérme bennük talált jobb menedéket
mint lánybandák magamutogató testi
tanúsága tételében: így vetett ki
kegyetlen köréből saját nemednek egy vad törzse
amiért hálás kell lenned mindörökre –
tehát az a szűk kis iskolai vécé
olyan nyitott mintha mindenki azt nézné
ahogy ott ülsz a csészén a célt nyilván eltévesztve
hiszen a gyermek még úgy hallgat a testre
mint parancsra ami gyakorta becsapja
ahogyan most téged: már rajtad a sapka
a kabát és bokáig letolt kordbársonynadrágos
lábaidnál a táska és már világos
hogy hiába ebből itt már nem lesz semmi
és hogy előbb-utóbb ki kell innen menni
de az a ragacsos rügy ami nincs mese kibújt már
megakasztott ebben – hát csak tovább fújnál
vörösödnél nyögnél egyre erőltetnéd
de semmi – és tényleg ki kell menned innét
mert ma vár még rád mint afféle tragikus végszóra
az egész szarra a különnémetóra
és akkor a fiúk is bekiabálnak
hogy nekik ennyi ők tovább már nem várnak
s még egy nyomás hogy legalább a németet elérjed
s akkor kiszakad belőled első véred
Falcsik Mari
fotó: Nagy M. Hedvig