Már néhány perce az utcán voltam, amikor, szinte a semmiből lecsapott rám Toma. Majd’ összeszartam magam, ahogy eksztatikus örömmel köszöntött, és olyan gyorsan és lelkesülten beszélt, hogy egyenletes nyálpermet terítette be az arcomat. Nézzem, hogy mit talált a piacon, adott érte két lestrapált gumiabroncsot felnikkel. Kinyitotta a táskáját és óvatosan, így még talán a Szent Grált sem fogják, felmutatta a gépet. Autofókusz – üvöltötte, diadalittasan. Maga sem gondolt bele, de volt ebben valami beismerés. Úgy teszünk, mintha nem tudnánk, pedig mindenki tisztában van vele. Egy éles képet nem csinált egész életében. Picsába a távmérős kölcsönszarokkal, a tűpontos dokumentáció kora elérkezett, vége a homálynak – kiáltotta, szünetet tartott, azt hittem a drámai hatás kedvéért. Már csak filmet kéne szerezni – tette hozzá jóval halkabban. Nem igazán éreztem a korszakváltást, azt viszont igen, hogy baráti kötelességem segíteni a probléma megoldásában. Elkezdtünk a Városháza felé sétálni, és szinte azonnal belebotlottunk Attilába és Csabába, akik ugyan segíteni nem tudtak, de azt mondták, hogy velük mehetünk a nővérképzőhöz, mert lassan végez szépséges Dragicánk, és Jovannal is ott lesz találkozó, aki, lehetséges, hogy tud megoldást Toma problémájára. Tudott, pont a minap néhány karton cigiért kapott pár tekercs filmet, amit ugyan tovább akart passzolni fél tucat pornólapért, de végül is úgy döntött, hogy ezzel beszáll Toma művészetébe. Bár az ténykérdés, hogy ami a tűpontos dokumentációt illeti, a pornólapok toronymagasan vezetnek Tomához képest. A recepttömbért némi italt vételeztünk, felugrottunk Jovanhoz, Toma azonnal befűzte a filmet, és áhítattal kattintott.
Haynal Ákos
fotó: Ismeretlen Erzsi