Volt egy barátom, Arzén, a mágus. Nem hittem el, hogy az, csak, amikor megmutatta a tenyerét. Keresztbe-kasul álltak benne a vonalak és olyan volt a rajzolatuk, mintha egy csillagot hordana a tenyerében. Később megismertem egy másik mágust is, róla elsőre tudtam, hogy az. Neki nem volt csillag a tenyerében. Érdekes dolgokat csinált az energiával. Például feltöltött egy pénzdarabot vele, és neked adta, hogy szerencsét hozzon. Nem tudom, hozott-e szerencsét, de ha a kezembe szorítottam éreztem a kisugárzását. Én csak szorongással tudok feltölteni egy papírzsepit, ha nagyon izgulok, annyira, hogy a tenyerembe szorítsak egyet (ezt a régi jó szokást is megboldogult nagyanyámtól örököltem, drága nagyi) még hetek múlva is lehet benne érezni a feszültséget. Beteszem a táskámba, kiveszem, megfogom, és ott van. A hiányt nem tudom megfogni, istent se. Vagy elvette a kóla rossz energiáját, hogy nyugodtan ihassam. Úgy vette el, hogy rátette a kezét a műanyag palackra, mielőtt belekortyoltam volna. Vagy azt mondta: Éhes vagy? Mindjárt találunk kaját. Mert persze pénze sose volt, hogy vegyen. És talált egy originál csomagolású, párezres kuglófot, aminek még a szavatossága is rendben volt. Mondom jó, jó, de én nem eszem kuglófot. Akkor adjuk oda valakinek. Éhes vagyok, Éhes vagyok – azt hiszem őt sokan ismerik a Ferenc körúti aluljáróból, de most ő sem volt éhes, hiába akartuk ráerőszakolni, legalábbis nem kuglófra, úgyhogy mi is kidobtuk. Vagy megmentettünk egy kiscicát, és mennyire bátor voltam, hogy el mertem hozni, csak azért, mert megígérte, nem lesz otthon semmi probléma, ha elhozom. Ne csináljak belőle ügyet. Mondjuk lett, mert annyira picike volt és vad, mindenkinek véresre karmolta a lábát. Túl korán választhatták el a mamacicától. Úgyhogy apa el is vitte. Hivatalosan valamelyik barátjának. Valószínüleg elaltatták. Szívből sajnáltam, nem érdemelte meg. Kár volt megmentenünk. Egészen addig működött ez a mágus dolog, amíg meg nem kérdőjeleztem a működését. Amint kételkedni kezdtem benne, a pénzdarab már nem sugározta ugyanazt az energiát, folyamatosan veszített intenzitásból, míg nem teljesen megszűnt sugározni, és több kuglófot sem találtunk szerencsére. Nagyanyám haldoklása közben is láttam, mekkora ereje van a hitnek. És mekkora ereje annak, ha elfogy. Simán belehal az ember.
A másik mágus főleg gyertyával dolgozott, meg kártyával, és jókat lehetett vele beszélgetni. Bár ő sem hozott szerencsét, és néha a kártyalapok jelentését is elferdítette jövendőmondás közben, csak hogy ne legyek annyira szomorú, neki valahogy sosem kételkedtem a mágus mivoltában. Egyszer nála is felejtettem a kólám, de aztán visszaszaladtam érte. Nem hiszem, hogy azalatt a rövid idő alatt megváltoztatta volna az ital molekula szerkezetét, azt hiszem, észre sem vette, hogy ott maradt. Miért jöttél vissza? Ja csak ezért?
Egyszer voltam kristály szentelésen is, az nem a mágusnál volt, egy gyógyítónál. Annyiból állt, hogy tűzbe tartottuk a követ, mondta, hogy én is tarthatom. Egy darabig tartottam, aztán vissza is adtam, amikor túl forróvá vált, féltem, hogy megéget. Volt, amikor annyira féltem a tűztől, meg sem mertem gyújtani egy gyufát.
Azzal is sokat nyaggattam Arzént, mondja meg, ki voltam előző életemben. Ha mágus, mondja meg. De azt nem tudta kiingázni, csak azt, hogy nem József Attila. Gondoltam, ha most az inkvizíció idején élnénk, mindkettőnket máglyára tesznek. Még mindig félhettem a tűztől. Az igazi mágushoz mentem konzultációra, még volt időm, nem szereti, ha korábban érkezem, sétáltam egy kicsit az utcán. Le ne pisáld a kocsiját, még békává változtat! – mondta egy ürge a kutyájának, és látszott az arcán, tényleg komolyan gondolja, hogy békává tudná változtatni, a kutya nem hitte el, meg én se, és lehugyozta.
Gondoltam majd elmesélem neki, milyen jót fog röhögni rajta, de aztán bementem és szokás szerint nem meséltem semmit, csak hogy szia és néztem az új koponyát, amit az asztal mögötti polcra helyezett, egyáltalán nem volt rémisztő.
Igaz, engem mindig a varázsgömb érdekelt az asztalán, ha kiment, telefonáltak vagy mosdóba, fölé is hajoltam, hátha látok benne valamit. Mert az lenne az igazi, ha egyszer látnék, legalább csak egyszer. Fogalmam sincs, mit akartam benne látni, de jó lett volna megpillanatani a jövőt, valamit, ami számomra egyelőre ismeretlen és épp ismeretlenségénél fogva annyira vonzó. Csak később olvastam egy angol cikkben, az nem úgy van, hogy csak fölé hajolok és már látom is. Meg kell tisztítani, rendesen meg energetikailag is, meditatív állapotba kell helyezkedni hozzá és még kismillió kritériuma van a tisztánlátásnak, aminek az üveggömb csak az egyik eszköze, de milyen jól néz ki, olyan, mint egy stroboszkóp, majdnem, csak egyszínű.Visszajött és a gyertyamágiáról beszélt, minden színnel mást lehet teremteni, jólétet, szerencsét, bőséget, önbizalmat, engem az egészség érdekelt. Persze nem mindegy, mikor gyújtjuk meg, meg milyen színűt, és ott vannak a holdfázisok is, amire ügyelni kell, és neki is csinálnia kell hozzá valamit, szimultán, ezt mindig így mondta, valamit, ahhoz, hogy sikerüljön a fehérmágia, mert sötét erőkkel nem dolgozunk. Azért egy gyertya nem olyan izgalmas, mint egy üveggömb, ha nekem nem ment, legalább szerettem volna látni, hogy egyszer ő lát benne valamit, és elmeséli, az akkor majdnem olyan, mintha ketten látnánk ugyanazt, de soha nem mertem megmondani neki, hogy erre vágyom. Csak begöngyöltem a gyertyát, amit adott egy újságpapírba és megkérdeztem, akkor mikor kell meggyújtani, hánykor is?, nehogy máskor tegyem, és még nagyobb galibát csináljak a varázslással, mint, ami fennáll. Aztán bedobtam a táskámba a sok lim lom közé, össze ne törjön, szia, kifelé menet már el is felejtettem, újra eszembe jutott a kutya, brekk-brekk, úgyhogy elmosolyodtam.
Murányi Zita
fotó: Klein Rudolf
14. jósok, varázslók – A Pokol nyolcadik körében koncentrikus körben tíz szennyrovat található. A negyedik szennyrovatban zokogó körmenet fogadja Dantét, a résztvevők feje 180 fokkal van megcsavarva, így folyamatos hátramenetben lépdelnek. Ez a büntetésük azért, mert túl messzire akartak látni.