11. Csábítók – nyolc per egy

(átvilágítás)

 

belőled is csak a hiányod kellett,
mondanám, mondom, jól hangzik,
nem igaz.

jöttem hozzád geryon hátán,
villamosok zörögtek, a duna csak folyt,
kerestem a neved a kaputelefonon, r. b. nyolc per egy.
lassan lépkedtem a lépcsőkön fel mentem vagy le,
nem tudom csak azt, űrliftezett a gyomrom,
becsuktam a szemem, előttem meztelen emberek,
ördögök verik őket, miért. –
megláttalak, előtte sok folyó folyt és sok völgyet, kaput
láttam és erdőket is.

levegőtlen pesti bérház, dohos is,
régi szerelemrelief a gangok alatti udvar egyik falán.
december volt, álltál az ajtó előtt, nem voltál meztelen,
mégis láttam mindent, nem tudom, hogy is lehetett ez, és miként, de így  volt.
és mindent beleláttam az arcodba.
párducot, farkast, oroszlánt. fáradt voltál, szigorú és szikár.
és még így is játszi, ahogy mindig is. ha nem akartad, még inkább az voltál. pokoli tűz égett az arcomon, miután behívtál, végképpen megéreztelek.

penderecki szólt, sóhajtottak a falak, és a szófa csak feküdt,
a karosszékek ültek, vártak, egy történet.
ami nem volt, csak én voltam és a csend. a félrekoccant molekulák,
újjászületett részecskék, újfizikák, valami idő(nk) előtti vonzás, kíváncsiság,
irgalom és izgalom, vagy csak minden így kezdődik, ami új, és ráadásul vakmerő. –

a hetéráknak nem a szeretőjük, a megmentőjük vagyok, gondoltam.
fésült hajadon ott volt a reggel és minden, pedig rejteni akartad.
(az éneidet és a titkokat.)

és akkor ott volt még az a híd meg a villamos az ablakon túl,
lent rágyújtott vergilius, először nem tudtam,
hogy ő az, azt végképpen nem, hogy engem vár, de ismerős volt valahonnan,
mikor kerestem a nevedet a falon. te is ismerős voltál, tudom már honnan ismertelek. a születésem előttről.
te kötsz össze mindent, és amit nem, azt meg én kötöm össze veled.

Nagy Zsuka
fotó: Budavári Csaba

11.  csábítók – A Pokol nyolcadik körében koncentrikus körben tíz szennyrovat található. A külső szennyrovatban a csábítók vannak, akik csupaszon szarvas ördögök korbácsütéseitől űzve róják köreiket.