Párdón, párdón, párdón, párdón, vigyáztam! Ja, nem – most nem az, hogy ki vagy te, mert elvileg ezt én is kérdezhetném –, semmi személyes, csak itt vagyunk, ugye, sokan vagyunk, ugye, valahogy meg lenni kell, ugye. Látom, te ráérsz, végül is én is, éppen csak vagyok, azt még ott felszedem, te azt már nem kérted, ugye? Na, hát így megy ez a városban, neked is van, nekem is jut, így vagyunk, tesó, valahogy meg lenni kell, ugye. Hát ez a kurva élet, ezért kell sokan lenni. Túlélünk, valami mindig leesik, písz.
Nem rám figyelsz, látom, nem baj, kurva szép az is, amit fényképezel… Királyi vár, vagy mi a fasz? Ja, ki nem szarja le? Tegnap, ma, vagy holnap is… napi rutin… ehehe…
Koponyás Regina
Doktor Makraz Tihamér ereje teljében lévő idegsebész, nemzetközi szaktekintély, díszpolgári cím várományosa, egy szombati ebéd után, de még a desszert előtt sajnálatos módon megözvegyült. Neje, akit mindenki csak Izának ismert, nagy hirtelenséggel hagyta őt egyedül nagypolgári lakásuk százegynehány négyzetméterén, és az ilyenkor szokásos hivatalos ügyek intézésében is csak halotti kötelezettségeinek tudott eleget tenni, bármennyire is sajnálták ezt mindketten. Hat hónapi fegyelmezett gyász után Doktor Makraz Tihamér döntést hozott. “Azt hiszem, drága Izám, kezd elkerülhetetlenné válni, hogy emlékedet ugyan szívemben őrizve, de ugyanakkor magam iránt felelősséget vállalva kijelentsem azt, hogy nekem ez a lakás túl nagy, és szeretnék újranősülni. Otthonra lelni másnak a szívében. Kérlek, segíts nekem onnan fentről. Én most innen kilépek, elmegyek, eszem a hentesnél egy kis oldalast meg velős pirítóst, savanyúsággal, ahogyan te is szeretted, és ha úgy lesz, ahogyan lenni kell, akkor küldj egy jelet.”
Varga Imre
Tudod, nézem a galambokat, és arra gondolok, hogy bizony tele velük a tér. Fejünkre nőnek, gondolom. Á, az ember mindig kitalál valamit, legyintek gondolatban. Mert képzeld, fut át az agyamon, a tudósok kiszámították már az 1800-as években – igen, ezek már akkor is –, na szóval kiszámították, hogy ha a konflisok ilyen ütemben lepik be az utakat, tereket, városokat, és minden családnak lesz majd saját lova, sőt akár kettő is, a cégeknek meg egész méneseik a sok céges lovaskocsihoz, hát akkor bizony száz év múlva az emberiség számára konkrétan felmerülhet, hogy elmerül a lószarban.
De hát nem így lett, tudod. Feltalálták a robbanómotort, és volt para, nincs para.
Deme László
Fotó: Varga Imre