csak az van, hogy nincs semmi,
és a semmiben is elakadnak, fájnak
a levegővételek, szemem besüpped,
mint a talaj, a vonatok nem
közlekednek, síri csend, a megállók
depressziósak, akár a kopár csontok,
hangyasavval locsolnak, verbális
abúzusok, cserbenhagyás, letakarni
hiába, a szeretet zavaró mizéria, könnyen
citálható, ferdítenek az órák, díszkapocs
pattan, homlokegyenest falnak –
felmondom a bemagolt reményt.
Kép: Szolnoki Rita Borzoj