Videó: Teddy Harpo, Haynal Ákos. Zene: Varga Imre.
Bak Zsófia
Revans
Nagyanyám kettévágott fényképe jut eszembe, ahogy reszkető kézzel tartom a kurzort az „Igen” gomb fölött. Sorjás volt a széle a tompa ollótól és a dühös mozdulattól, szabálytalan a formája, nem illett az albumba, amiből a nagyapám amúgy is kiszedette volna. Így került száműzetésbe a Biblia selyempapír lapjai közé, Márk sosem forgatott evangéliumába.
Aztán ahogy öregedett a Mama, egyre többször elővette, és huncut mosollyal a múltba meredve újra meg újra elmesélte, hogy a másik felét egy talicskán küldte vissza a Jánosnak az összes ajándékával együtt, az egész falu szeme láttára, így vett revansot az árulásáért. Csak később, a halálos ágyához közeledve kezdett sajnálkozni, hogy nem tudja nekem megmutatni, milyen szép ember volt az ő első udvarlója a hullámos gesztenyebarna hajával és délceg testalkatával. Úgy mosolygott azon a képen, mint egy angyal, mondogatta a Mama, a könnyeivel küszködve.
Nem élt már, mire sikerült felkutatnom Jánost. „Nagy boszorkány volt a te nagyanyád, az Isten nyugosztalja, nagy boszorkány” ̶ mondta, miközben a botjára támaszkodva betessékelt a porszagú zuglói villa nappalijába, majd kinyitotta a homályos üvegű vitrint, és átnyújtotta a csonka fényképet, rajta egy alacsony, fekete hajú, mogorva fiúval.
Nevetek magamban, egy pillanatra el is felejtem, mit akartam. Aztán rákattintok a „Mégse” gombra, létrehozok a felhőben egy „Revans” mappát, és beletolom az összes közös fotót, hogy esélyed se legyen megszépülni soha.