Peer Olafsonnak két éve van a nyugdíjig. Fél életét töltötte teremőrként a luleåi Lapp Múzeumban, soha nem utazott délebbre Sundsvallnál, északon meg Happarandáig, amikor még működött a svéd–finn határ, megvan annak vagy negyven éve. Jól érzi magát a városában, csak a kánikulát nem viselheti, ezért, amikor a nyári délelőttökön a hőmérséklet eléri a 17 Celsius fokot, elsétál a szuvenírboltba, a bejáratánál megpaskolja a kitömött rénszarvast, és kér a boltostól egy jégkrémet, pisztáciásat, mert azt szereti.
A húszéves szabászfiúk Budapesten otthonról hozzák, vagy útközben vásárolják az ebédjüket. Aki elfelejti, az hoppon marad, mert itt, a Soroksári út 108 környékén sem gyorséttermet, sem vegyesboltot nem nyitott senki. (Hogy rohadnának meg!) Egyedül a festék-nagykerben kapható dobozos kóla és fagylalt. Milyen jó lenne, ha volna ott egy kis szendvics, zsemle vagy ropi, dehát ez egy festékbolt, örüljünk, hogy legalább a fagyi! – mondják, és harapják a tetején a mogyorót meg a csokoládét, miközben a dugóban álló, pöfögő autókat bámulják. Aztán sietnek vissza a csarnokba, majd az ablakon át ki-kifütyülnek a baba-outletbe tartó anyukáknak, azok meg sem hallják, mert a textilt nyüstülő, méretre vágó óriási kések fülsiketítő zúgása mindent elnyom.
A nyolcéves Dersima Haddad városában eddig egyszer evett jégkrémet, amikor édesanyja hazajött pár napra a harcokból, és hozott egy kívül citromos, belül vaníliás pálcikás fagyit. Isteni finom volt, szinte elbódult tőle, és arra gondolt, milyen csodálatos lenne mindig ilyet enni, majd észbe kapott: Ha jégkrémeket habzsolnék, elpuhulnék, és aki elpuhul, az lelassul, aki pedig lassú, azt utolérik az Iszlám Állam meg a törökök gránátjai, mint Ferhat bácsikámat, úgyhogy inkább nem eszem többé ilyet.
A harmincéves Jarmila Hanuszova – szlovák export-import cég képviseletében – egy hetet töltött a montenegrói Bar város kikötőjében, mert a hajóról teherautóra, meg a teherautóról hajóra rakodott áruk papírozásával akadt gond. Köszöni, megoldották, és most csókoltat mindenkit Raguzából, épp a tengerparton sétál. Nem szereti az édességet. Még a túrógombócot is sósan enné, mégis elcsábul, mert egy fiatal (jóképű) fagylaltárus olyan ügyesen dobja fel a kanállal, majd kapja el a tölcsérrel a gombócokat, hogy nem tud ellenállni, vesz egy sóskaramellást. Már a tölcsért szopogatja, amikor meglátja a sirályt, ott köröz a levegőben. Kinyújtja karját és – mint a festők – leméri a távolságot. Közben mindenféléket gondol, hogy mi lenne, ha a messziről érkezők igazából megnőnének, a távolodók meg egyre kisebbre zsugorodnának, nem csak így látnánk, hanem tényleg… és bekapja a tölcsér maradékát.
A sirály látta fentről, hogy valamilyen ételt nyújtanak neki a parton, ám éles szemével rögtön kiszúrta: Nem hal!
Ürmös Attila
fotó: Aknay Csaba