Azt mondják illemtudó kislány voltam. Esténként fogat mosni, tiszta kézzel ebédelni… Anya vendégeinek verseket szavaltam, eredményesen tanultam, mindig okosan helyezkedtem. Felelősségteljesen szervezem az életemet. Hamarosan befejezem a főiskolát, turisztika szakon. Addig is, hogy egy kis pénzt keressek, a nyári vizsgák után idegenvezetőként dolgozom. Jól végzem a munkámat, először Velencébe jártam ki, most Isztambulban vezetem a magyar csoportokat: Hagia Sophia, Fenerbahce híd, sülthal a Boszporusz partján, bazárlátogatás a szőnyegkereskedő boltjának megtekintésével, előre megbeszélt időpontban… Az utóbbi napokban egyre kényelmetlenebbül érzem magam. Rámtör egy érzés, mintha egy másik személyiség is lakna bennem. Amíg a napi rutin közepette küszködve próbálok megfeleni az elvárásoknak, ő fittyet hány az illemre és mindarra amit eddig elértem, őrülten tépkedi láncait, közben sutyorog: Egész életedben higgadt és számító voltál… kínosan ügyeltél arra, hogy senkit meg ne botránkoztass… legyél már egy kicsit őrült… és gátlástalan! Félek, hogy pillanatokra átveszi fölöttem a hatalmat. Mint tegnap a szőnyegboltban. A turisták itt kapnak egy csésze török teát, majd a protokoll szerint elmondom a szöveget, amiért a kereskedő külön fizet a cégünknek: Ezeket a pompás szőnyegeket Anatóliában készítették. Köszönjük a teát, most pedig kedvükre válogassanak, vásároljanak! A bennem lakó szörny ehelyett így szólott: Menjetek a picsába, unatkozó vérszívó kis baszogányok! Könnyezve futottam ki a boltból, a bazár keskeny utcáin köpködnöm kellett, a hotel halljában pedig kényszeresen ismételgetnem: Fos! Foos! A bárban leittam magam, reménykedve, hogy eltávozik, de csak rosszabb lett. Az én testemben dőlöngélve járkált a folyosókon ez a szemét, belekötött az idős férfiakba, aztán az utcákon mászolygott. Végül egy lépcsőnél elájult. Most itt vagyok, idegen bőrében fekszem. Szőrös! Mintha férfitest lenne… Ám végre elhallgattak a hangok, egyensúlyba kerültem magammal, most már boldogan adhatok. Meztelen testem terített asztal, rajta tálcán a menü: legyek.
Ürmös Attila
fotó: Nagy Zopán