Anyám, egy lajosmizsei termékbemutatót követően varjúvá változott.
– Kislányom! Nem emlékszem, hogyan történt. Halványan dereng a húsleves meg a rántott hús krumplipüré, amit a masszírozógép bemutatása után adtak, de a desszert és a varjúságom között nem rémlik semmi. Az étel nem volt romlott, az biztos, mert tudod, hogy az orrom megvan ehhez. Harminc év konyhán az harminc év konyhán, még akkor is, ha fel van vizezve. Lehet a Krajcerné átkozott el, mert nem szavaztam meg, hogy ő legyen a nyugdíjas klub elnöke? Láttam a szemében a
gonoszt mindig, de ma, bizsergett a csipőprotézisem is, miközben tapogatta az ezüstszálas horkolásgátló kispárnát. Pletykálták, hogy kicsit cigány, erre tessék, megátkozott. A férjét is ő tette el… Kilóg a lóláb, hát sosem szerette. Mondjuk mit szeretett vón rajta? A muslicákat a borvirágos orra körül? Lányom! Holnap elviszel a Brindza főorvoshoz, majd az felír valamit erre is. Hát, hogy vigyek így virágot apád sírjára? Egy szálat a csőrömben? Én nem vagyok békegalamb, sohasem voltam. Mit fognak szólni a faluban? Engem legalább nem lehet lekurvázni. Lányom! A cefrét meg kell oldjuk. Valakinek szedni kell. Neked. A vetemény sorát kikapirgálom, de a krumplinak gödör kell. A Bodri meg fog ölni. Az nagyon utálja a varjakat. Mondjuk ha lesz nálam farhát, na mindegy, talán nem harap ketté. Te! Mi van, ha nem a Krajcerné volt, hanem apád? Emlékszel, egy időben varjúcskának csúfolt, mert nem szerette, hogy feketében járok. Én csak slank szerettem vón lenni. Mondjuk neki tetszettem így tömören is. Na mindegy, majd a Brindza doktor erre is felír valamit és elmúlik ez is, mint minden egyéb. Emlékszel a hétfőkre? Nem volt adás. Ott feküdtél a rádió meg apád mellet. Volt szóda, jaffa meg fehérbor, egy kis töpörtyű és szólt a Hofi. A hétfőt szerettem legjobban apádban.
Ezután hajnalig hallgattam az évtizedes történeteket, egyiket a másik után. Anyám vidám volt tőle és nem károgott. Délben elmentünk Brindza főorvoshoz, aki széttárta karját és csak ennyit mondott:
– Nincs mit tenni, Galambom.
Varga Imre
fotó: Icsu Renáta