Ha leülök, fáradtnak néznek. Esetleg nagyon lazának. Nem ülünk le csak úgy a város közepén. Aki leül, csak vagánykodik, bolond, vagy játssza az eszét. Azt hiszi, mindent megtehet. Esetleg neveletlen. Hát ezt látta otthon? Ide vezet… Alig húsz, de elbulizta az agyát.
Ha a párommal ülnék, azt gondolnák, hogy szerelmesek. A romantika elvette az eszük. Azt se tudják, hol vannak! Én is voltam szerelmes, mégsem akárhol. Otthon. Az ember otthon szerelemes, nem az utcán. Nem köti az orromra, tolja a képembe.
Ha sírnék. Ha sírnék, az talán jó lenne. Istenem, szegény! Most menjek oda? Igen, páran odajönnének, megkérdeznék, mi a baj? Baj van, kislány? Hol az a büdös ganéj, aki bántott? Mi történt? Hívjak rendőrt?
Kinyújtom a lábam. Át kell lépniük. Útban vagyok.
Ha hanyatt dőlnék a kövön, azt hinnék, fotóznak valahonnan. Hogy ez egy átverés. Egy trükk. Vagy azt gondolnák, kurva vagyok. Egy szemérmetlen ribanc. Azt hiszi, otthon van? Mit képzel? Jó, hogy nem meztelen.
Ha meztelen lennék…
Ha levenném a kalapom, összekuszálnám a hajam, és arccal a lépcső felé összekuporodnék, észre se vennének. Elmennének mellettem, és nem gondolnának semmire.
Csikós Attila
fotó: Varga Imre