Videó: Teddy Harpo, Haynal Ákos. Zene: Varga Imre
Hartay Csaba
Lépcsőforduló
Megállítottam a délutánt.
A nap pont úgy áll.
Ablaknegyed fények.
Ha számokkal lehetne. Lehet.
Akkor nyolcszáztizenhárom
a februári nap.
A nyolcas fekete.
A tíz alumíniumból.
Ki kívánhat maga mellé egy nullát.
Könnyűfém számok
a lépcsőházi lakások ajtaján.
Nincsenek otthon.
Otthon-e, ha nincsenek.
Morzsák az asztalon.
Egy morzsa úgy marad.
Nem szárad tovább.
Hol van az a zárkattanás.
Az a jéghideg kilincs.
Ami az utolsó hazatérés.
Megállítottam a délutánt.
Nem kellett volna.
Hányan költöztek el innen.
Körbemenekülő mutatók.
Az óra sem tud kiköltözni az időből.
Az idő sem tud megpihenni az óralapon.
Van valahol egy kulcscsomó.
Az összes lakás nyitható.
Mindenki elvált, elköltözött.
Fogorvos rendel a földszinten.
Amikor besötétedik, hallani
a zománcfájdító tűvinnyogást.
Már nem rendel a fogorvos.
De legyek őrzik valaki fájdalmát.
A lépcsőforduló hatalmas üvegére tapadva.
Fodrász is volt a harmadikon.
Kint nyárfák hajlongnak a poros szélben.
Mennyi fésületlen, lenőtt horizont.
Elindítottam a délutánt.
Az este kapualjába fut.
Ha számokkal szeretném,
akkor ötszáz, mint egy hintaszék.
A számoknak is van személyisége.
Az egész lakótömb üres.
Mint egy áthelyezett intézmény.
Széles lépcsők, ott fent sincs intés.
Hol vannak azok a hangos szabadulások.
Éreznek az épületek, nélkülünk roskadnak.
A vakolathullás emlékpergés.
A homlokzat leválása végső felejtés.
Lépcsőházban akarok aludni.
Ne érezzem végtagjaimat
a hideg lépcsőfokoktól.
Miért nem képes megmaradni az óra.
A holtak névtábláit ki gyűjti össze?
Talán Miklós – Lépcsőházi fénytanulmány, 2018., fotó – End