Meddig tart ez még? Mikor mehetek ki? Fájdalom van a tagjaimban. Belülről dörömbölök. Hiába a morfiumtapasz, alig bírok megmozdulni. Az ágyba zártak. A testbe zártak. Lélekkarantén! Mit esznek rajtam a rákos sejtek? Sokszor félrebeszélek. Hülye egy nőszemély vagyok. Olvasni szeretnék. Az Ilja gyermekkorát. Meddig tart egy mondat? Néha a felénél elakadok, kiszáradt szám is egy karantén. Szavak vannak bezárva. Összeomlik a gazdaság. Vajon a májáttét miatt van? Ennem kellene valamit, de semmi sem fér a gyomromba. A gyomrom egy kalitka, hogyan lehetne kinyitni? Lehunyom a szemem, megkérdezem, mennyi az idő. Csak teljenek a napok, lehetőleg minél gyorsabban, mert annál előbb szabadulok. Mennyi sok szép tervem és álmom volt! Pisilni kell. Vajon tényleg, vagy csak képzelem? Meddig tart ez a bezártság? Néha árnyakat látok elsuhanni. A kórház óta látom őket, de nem félek tőlük. Lehet, hogy a gyógyszerek teszik? Egy másik dimenzióba kerültem, ahol már nem kell beszélni. Ó, Istenem, miért nem hiszel bennem? Nincsen semmi bajom! Holnap majd kimegyek a kertbe. Megjött a tavasz, csinálnom kell valamit, ez így nem mehet tovább, szemléletet kell váltani. De ez az ágy valahogy mindig magába szív. Egy szív, amelyben én dobogok. De meddig tart ez még? Átmentem a szomszédba. Vagy csak álmodtam? Iszonyú ez a fájdalom. És az agyam is. Hülyeség. Mi? A pénz. Nem vagyok itt. Hol vagyok? Mosó Masa mosodája, el fogok mosogatni. Hol van a lányom? Nővérke! Mami! Segíts felkelni! Jaj, a nyakam. Sehogy sem jó már a fekvés. Bárcsak el tudnék aludni. Akasztást kérek! Mennyi az idő? Eszem egy kis szomjat. Mikor lehet már kimenni?!
Horváth Eve
fotó: Icsu Renáta