Ezt a faszt. Képes, és beáll a számom elé. Állj arrébb, te. Te kalapos fasz.
– Parancsol?
– Megtenné? Legyen szíves. Hogy arrébb áll? Uram.
– Bocsánatát kérem, de nem.
Hát mi a fészkes faszért nem?
– Tudakolhatom okát?
– Bocsánatát kérem, de nincs lábam.
Anyádért nincs!?!
– Ez esetben előrehajolna kissé?
– Attól tartok, ez sem lehetséges. Egy vasrúdra van húzva a testem. Olyanformán, mint egy tantermi csontváznak.
Olyanformán, hogyne. A pénztárca meg mindjárt bugyelláris. Anyád.
Mit jópofizol? Drága az időm. Fene tudja, talán már sorra kerültem. Te meg baszod itt a rezet.
– Nekem muszáj tudnom a sorrendet.
– Nem a sorrend számít. És távol álljon tőlem önmagam vigasztalása, de nem is az ép test.
Na, a magas ló.
– Az agy épsége és a szív tisztasága teszi az embert.
Ez jó. Filozófus fasz. Kalapban.
Régen odakint kéne lennem, ez meg képes, és moralizál.
– Akkor is. Feltétlenül látnom kell a számomat.
– A számát?
Az agy épsége, hogyne.
– A számomat.
– A számát?
Mit nem tudsz felfogni? Engem. Várnak. Odakint.
– A számomat. A falon. Ön előtte áll. – Nyomorék. – Uram.
– Nem, az egészen biztosan nem az ön száma.
– Pardon?
– Bocsánatát kérem, de ez az én számom.
Ezt a faszt. A kalapja még hagyján. De azt mondja, az ő száma. Anyád.
– Ez esetben segítene megkeresni az enyémet?
– Attól tartok, ez lehetséges a legkevésbé.
Ja, persze. A nyomorék.
Különben mit vacakolok ezzel az ágybaszaróval.
– Miket beszélek. Ön nem tud… elkísérni. Remélem, nem veszi zokon, ha keresek mást, aki… segíthet nekem.
– Ha meg nem sértem… Azt hiszem, ön félreértett.
És még én értettem félre! Anyád.
– Pardon?
Most meg nem válaszol.
Ne bámuljál. Ne álldogáljál. Nyögjed ki, mi van.
– Miféle félreértésről beszél? Uram.
– Ejnye, nem is értesítették? Ön nem fog megszületni.
Szamosvári Bence
fotó: Hegedűs Ákos/morpho