– Na! Itt vagyunk. Erről meséltem neked. Szerintem a középső a te méreted.
– Hááát, nem tudom. Azt hiszem, mégis inkább az orvosi beavatkozást választanám. Inkább. Ha nem baj.
– Az orvost?
– Igen.
– Apjukom, ne legyél már ilyen balfasz. Emlékszel, mikor az enyémet próbáltad milyen jó volt?
– Amúgy annyira nem. Kicsit ragad.
– Majd veszünk rá valamit.
– De akkor már miért nem olyat veszünk, amire nem kell a valami? Amit csak nyomni kell.
– Akarod még egyáltalán?
– Persze. Hiszen megígértem.
– Csak azért ne vegyük meg, mert megígérted. Azt hittem az motivál, hogy együtt, de…
– Hogyne motiválna.
– Nézd, ha meggondoltad magad, elhívhatom megint az unokahúgomat. Rá is ráférne már.
– Nem. Nem gondoltam meg magam, de nekem mégis inkább a férfi vázas tetszik. Azt hiszem.
– Akkor most menjünk vissza az öreg boltjába?
– Igen. Az jó volna.
– Rendben, te nagy barna mackó. Te, szerinted ezekben a szemüvegekben hogyan lehet biciklizni?
– Nem tudom. Ezek biztos versenyzéshez valók.
– Tényleg. Azt hiszem, láttam is erről egy műsort pár hete. Hogy te milyen okos vagy.
– Milyen?
– Na, menjünk, nehogy bezárjon az öreg.
Varga Imre
Én ezt nem értem, itt csak három bringa van. Egyértelműen megmondtam annak a baromnak, hogy négyet kérek. Mi a francot lehet ezen félreérteni? Bazmeg, előre kifizettem. Így nem lesz innen menekvés. Na de olyan ruhát fog kapni… Meg azt a szopóálarcot, amit szegény Lujza visel már évek óta, mert képtelenek eladni innen bármit is. Persze a régi szivárványszínekben vibráló időkben, amikor azt hitték, hogy a szerelem ellentétbe állítható a háborúval, egymás kezébe adták a kilincset meg a korbácsot a fetisiszták meg a rockerek. De ez már nem az a hely. Leáldozott, por fakítja a csillogó latexet, kiégett eladók és körték tartják félhomályban a teret, nem az erotika. Egy ideig azt hittük, ha nincs is mindenki velünk, de legalább ellenünk se nagyon vannak. Aztán néhány idióta elkezdett tüntetni, hogy mocskos buzik. Pedig hát… Jánosnak akkor szorult ökölbe a keze. Lujza és Tamás akkor esett térdre. Én csak legyintettem rájuk. Valahogy nem kedvez a korszellem. Csak néha téved be egy-egy vevő. A legjobb az a kövérkés, szemüveges adóellenőr volt. Gyanúsan sokáig nézegette a seggemet. Aztán meg számlát kért. Így már nekünk sem lehet maradásunk. De nem három bringával. Sorsot kéne húzni? Le kellene játszani? Vagy ki kellene játszani valakit? Esetleg egyikünk marad majd, mert neki megfelel az áldozati szerep is? Vagy mindannyian maradunk, mert amúgy sem tudjuk, hogy merre induljunk?
Haynal Ákos
fotó: Barbay Csaba