– Mi ez? Na, mi ez? Te mondd meg! Igen, te, ne bámulj így. Mit nézel, hozzád beszélek! Mi ez a kezemben?
– Ez? Egy csiga.
– Nem, kisfiam, ez egy gesztenye.
A padon ücsörgőkhöz odalépő kapatos idegen, ahogy kimondta, hogy gesztenye, rögtön lekevert egyet a legmódosabb szülők fiának. Tudta, hogy ő az, most kellően kiélheti magát rajta, amiért a srác faterja nemrég kirúgta őt a cégüktől.
– Kérsz még egyet, kisköcsög? Válaszoljál!
– Nem.
– Pofázol, buzigyerek?
– Nem, de az egy csiga, nem gesztenye.
– Elő fogom venni a farkam, és lehugyozlak, ha tovább okoskodsz, ez egy gesztenye, te kis senkiházi.
A srácok meg se mernek moccanni, Áron, akit a piás, agresszív idegen lepofozott, a vörös arcát simogatja, ijedtében és meglepettségében csak azt ismételgeti halkan: az egy csiga, egy csigaház, nem gesztenye.
– Hagyd őket, Zsolti, húzzunk innen – nyugtatja a pofozkodót a haverja.
– Hallották a nevemet, megölöm mindet, mint Frank a Vadnyugatban a kisfiút. Kis beszari pöcsök vagytok, eltaposni való szarházi ingyenélők. Én mondom meg, mi van a kezemben, ez egy gesztenye, és azt is én mondom meg, hogy mit csinálhattok innentől és mit nem, mert itt én vagyok a király, én parancsolok nektek, mert gyengék vagytok, ha az apátok nem ver meg rendesen benneteket, majd én megteszem. Álljatok fel, gyerünk! Ez a pad is az enyém, most minden az enyém. Mondtam, hogy el lehet menni? Hová hátráltok, még nincs vége a bulinak. Tudjátok, mi ennek a tetves kutyának a neve innentől? Ne ugass, te korcs! Mert ha nem tudjátok, én megmondom nektek. Te, akit levertem, mint a szart, te mondd meg! Gyerünk, megnémultál?
– Gesztenye? – kérdi Áron kellő távolságból.
– Nem, Csiga, így fogod hívni innentől azt a dögöt, mert ha meghallom, hogy máshogy szólítod, megint lepofozlak, te kis takony, na takarodjatok innen!
Hartay Csaba
fotó: A. Fehér Vera