Daphné, az identitászavaros tyrannosaurus, amikor meghallotta a Fetisch Park egyik trackjét (Graduation d’humor), óriási lépésre szánta el magát: előre akart ugrani az időben, hogy elkerülje a kipusztulását. Mivel lakóhelye a Szíriuszon felszámolásra került, mint már olyan sok társáé, felkeresett egy időszakértőt. Élt akkoriban egy Szauron nevű varázslógyík, aki az időgyűrű tulajdonosaként, megfelelő honorárium mellett, el tudta intézni a szükséges papírokat, és magát a tranzitot. Ő maga is ide-oda repkedett a végtelen spirálon, és legfőképp az igencsak rövidke humán kort tanulmányozta. Műkincseket is gyűjtött az utolsó emberöltőből, ahol még élő szervezetek maradékaira bukkant. Ezeket elárverezte az antik tengeristeneknek, de olykor Noé is megjelent egy-egy aukción. Nemrég egy ritkaságot fedezett fel a néhai Howard Edge, angol származású, kipcsak költő hagyatékában: egy narancssárga négyzetre felragasztott szúnyogtetemet, amit fekete keret emelt ki az egyébként is szuggesztív, cyberpunk műalkotáson. A címe: “The Summer is Ready”. Daphné érdeklődését azonnal felkeltették az emberek, főleg Howard Edge, akinek vérét is sikerült kimutatni Szauron laborjában a döglött nőstényszúnyogból. Majd eljött a nap, amikor a Varázsló bejelentette az indulást. Először is Daphné kezébe nyomott egy üveg Almdudlert, ezzel kábította el, és a dínó egészen megjuhászodott. A Mester ezután megérintette a felhőket az égi touchpaden, amelyek szétváltak előttük, felült a tyrannosaurus hátára, és átvágtattak az előbukkanó Napon, át az izzó gyűrűn. Éppen itt, ebben a szobában pottyantak le, ahol Howard Edge hányavetin, megszokott téli köntösében feküdt az ágyon, flegmán rágózva, valami írást körmölve egy kockás spirálfüzetbe. Sajnos, csak másnap reggel derült ki, amikor péksüteményt szerettek volna vásárolni, hogy csapdába estek: ugyanis az időt (időközben) sikerült feltartóztatniuk a középkorból megszökött boszorkánymestereknek, akik iderepültek egy lopott masinával, és utcaszerte, óriásplakátokon buzdították a lakosságot: „Állítsuk meg az időt!”
Horváth Eve
fotó: Aknay Csaba