A rúzs hiába illik a bőrszínemhez, nyilvánvaló, hogy hústermékként sok jóra nem számíthatok. Mondjuk különösebb gondom nincs is ezzel, mert a húsnál rosszabb is lehetne belőlem. Például könyvelő. Ha könyvelő lennék, fogalmam sem lenne, hogy mit kéne csinálnom. Csak ülnék a számítógép előtt és fogadnám az ügyfeleket. Mosolyognék rájuk, mint aki tudja a dolgát, de közben elkönyvelném magamban, hogy a hízó disznók is jobban konyíthatnak a böllérkéshez, mint én a munkámhoz. De orvos is lehetnék. Műtenék reggel, délben, este. Felnyitnám a páciensek hasüregét, és kivenném belőlük azt a szervet, ami a legkevésbé szimpatikus. A vese például soha nem tetszett, mert olyan, mint a bab, és ráadásul barna. Vasár- és ünnepnapokon két vesét vennék ki egy áráért. A befolyt pénzből új köpenyt, és arrogáns arckifejezést vennék magamnak. De ha soha többé nem akarnék szerveket látni közelről, újságíró is lehetnék. A földalatti csepegtetőrendszerekről és kétfogú asszonykórusokról írhatnék naphosszat. Közben arra gondolnék, hogy ez senki sem érdekel, miért ne érdekelhetne akkor engem se. Néha biztos élvezném is. Mint a hívek, amikor a pap a mise utolsó másodperceiben közli, hogy véget ért a szertartás, az egybegyűltek pedig kórusban kántálják, hogy az istennek legyen hála. Tűzoltó vagy katona persze soha nem lehetne belőlem. A húsok többsége nagy hőfokon gyorsan odakozmál. A Hivatalban is dolgozhatnék, bár egyebek mellett hivalkodó sem voltam soha. Kifesteném magam, felhúznám a kiskosztümöt és remegő kézzel adnám át az önéletrajzomat a titkárnőnek. Miközben az okkersárgára meszelt, szűk folyosón várnám, hogy eldöntsék, mi legyen velem, reménykednék, hogy a vázlatos önéletrajzhoz mellékelt fotó senkit sem érdekel annyira, hogy jól megnézze magának. Ha mégis így lenne, kezdtem fészkelődni, jobb, ha azonnal eltűnök. Bár az életrajzhoz csatolt fotón az arccsontjaim és a bőröm is kifejezetten jól mutatnak, a szakavatott szemeknek azonnal feltűnhet, a fotón szereplő hústermék rózsaszín és nyers. Megtörténhet, hogy a munkaadók az önéletrajzom alapján jó alapanyagnak hinnének, és mint minden valamirevaló hústerméket, lassú tűzön főznének meg. Kis idő múltán arra eszmélnék fel, hogy puhára főve adatokat rögzítek, miközben kemény fogak őrlik meg rágósabb porcaimat. Tudván, hogy sok jóra nem számíthatok, előbányásztam a rózsaszín rúzst a ridikülömből, és vastagon kentem belőle duzzadt ajkaimra. Majd remegő csülkökkel és szavatossági időm lejárta előtt elhagytam a Hivatalt.
Hernyák Zsóka
fotó: M. Schmidt János