– Neve?
– Ulysses Brave – mondta, és átnyújtotta a személyit az ősz hajú úrnak. Aztán megnézte a szobát. Falusi turizmusra hajazó parasztbútorok, faragott székek, rusztikus, ám kényelmes ágy. A cserépkályhából jóleső meleg áradt, és ebben az esős-ködös szutyok időben ez volt a legfontosabb. A házigazdák, Zakopan és Zakopanné – vélhetően lengyel emigránsok – körbevezették a házban. A konyha takaros, a nappali tágas, vadászházak hangulatát idéző. A falakon trófeák és állatbőrök, hátul kandalló. A nappali közepén két mennyezetbe fúrt kampón gyerekhinta lógott, benne sugárzó szépségű hatévesforma lányka ült. Olyan lendülettel hajtotta a hintát, hogy a lábával majdnem elért egy falon függeszkedő vaddisznótrófeát.
– Az unokánk, Devilla – büszkélkedett Zakopanné. Aztán a vendéglátókra jellemző szűk mosollyal hozzátette – Menjen, dőljön le egy kicsit, majd vacsora előtt felébresztjük. Ulysses Brave utazó ügynökként járta a falvakat, városokat, a cég weboldalán forgalmazott textilmintákat mutatta be kisvállalkozóknak, árengedményekről tárgyalt, ami a rendelt mennyiség függvényében változott. Igazából nem is a munkáját szerette, hanem az utazást. Bejárni, megismerni távoli vidékeket, új embereket, esetleg hölgyeket, akikkel izgalmas éjszakákat tölthet. Már-már azt mondhatnánk, egyensúlyban élt önmagával, ám alvás közben gyakran gyötörték lidérces álmok. Csatakos, izmos emberek közt állt, vasvértekben kaszabolták egymást, mindenütt vér. Most is a meggyilkoltak jajszavára ébredt, aztán ráeszmélt, hogy nincs baj, csak Zakopanné hívja a vacsorához.
A vaskos parasztasztalon mindenféle nehéz ételek sorakoztak: sültkolbász, rántotthús, főtt sonkacsülök, hozzá röstiburgonya, torma, bagett. Súlyos, gránitszerű bögrében Zakopan úr teát tolt elé:
– Ezt meg kell kóstolnia, a ház specialitása! – Aztán kedélyesen falatoztak, beszélgettek, az öregek az utazásairól kérdezték. Amikor a kislány belépett a konyhába, Zakopanék elhallgattak.
– Szia! – mosolygott rá az utazó. Devilla szótlanul állt, a férfit nézte, és Ulysses döbbenten látta, hogy a szeme fehérje elsötétedik, aztán a teste megnő, és aki mély férfihangon szólítja, már nem a kislány, inkább egy szőrös, szarvas ördög:
– Üdvözöllek Odüsszeus! Már vártam rád. A férfi riadtan nézett a házigazdákra, ám amikor Zakopan és Zakopanné helyett két rücskös, görnyedt, embertestű-bivalyfejű szörnyet látott, kétségbeesetten hadarni kezdett:
– Mit? Mit tettek a teámba? Ez LSD? – aztán erőtlenül a bézs kockakő burkolatra rogyott. A két bivalyfejű szolga felnyalábolta a testet, a nappaliba vitték, ahol hinta helyett most egy hullazsák lógott a kampókon. Abba tuszkolták, aztán behúzták a cipzárt. A férfi felnyögött.
– Lám, lám! Kipihented magad, Odüsszeusz? – gúnyolódott az ördög.
– A nevem Ulysses Brave! Utazó… ügynök… vagyok! – rimánkodott a hang a zsákból. Az ördög a kandalló felé intett. A szolgák közül az egyik fáklyát vett ki a tűzből, a másik benzinnel locsolta a remegő csomagot.
– Járt nálunk egy költő, aki azt írta rólad, hogy kétágú tűzben perzselődsz. Hát persze! Ott égsz a csalók között, mert oda való vagy, Odüsszeusz! Ruhakereskedőnek álcáztad magad, hogy Akhilleusz közelébe férkőzz, és elhívd a trójai háborúba. Harcoshoz méltatlan csellel csaptad be Priamoszt és városát, amikor megépíttetted a falovat. Amerre csak jártál, szerelmes nők szenvedése kísért utadon. Benned már akkor lángolt a nyughatatlan tűz, mikor a görög tengereken hajóztál. A kalandvágy égetett belülről, és most égsz kívül is, mint minden napodon, újra meg újra, ha egyesül a két tűz – szólt ünnepélyesen az ördög, aztán intett a szolgáknak. Azok meggyújtották a zsákot. A férfi kapálódzott, jajgatott, a lángok pólyaszerűen beburkolták, egy rövid időre úgy tűnt, mintha maga a tűz üvöltene. Ulysses Brave utazóügynök fájdalmasan kapott a fejéhez. Micsoda borzasztót álmodott az éjjel. Sajgott minden testrésze. És ez az eső? Egyre sűrűbb, kövérebb cseppekben verte a szélvédőt. Amikor a köd is leereszkedett, azt tervezte, megáll az autóval az út szélén, és kivárja, amíg enyhül, ám ahogy lassított, házat pillantott meg, kapuján reklámtábla: Szoba kiadó!
Még csak késő délelőtt volt, ám az égbolt olyan sötét, mintha örökké este lenne. – Nem találok ma már egyetlen ügyfelet sem, jobb lesz, ha megszállok itt – gondolta, és miután bejelentkezett, olyan jót szundított a meleg szobában a parasztbútorok között, hogy csak estefelé ébredt fel, amikor a házigazdák, Zakopan és Zakopanné a vacsorához hívták.
Ürmös Attila
fotó: Nagy M. Hedvig
18. Álnok tervek kiagyalói, csalást tanácsolók – A Pokol nyolcadik körében koncentrikus körben tíz szennyrovat található. A nyolcadik szennyrovatban számtalan lángnyelv világít, mindegyikben egy-egy lélek. A lángok pólyaszerűen beburkolják őket, így néhol úgy tűnik, mintha a tűz beszélne Dantéhoz, egyszerre lenne a lelkek megtestesülése és maga a büntetés.