Dante a Pokolban részletes bűnhierarchiát alkotott, a közönyösöktől az árulókig. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogyan értelmezzük ezeket a kategóriákat saját magán- és közéletünkben súlyuk vagy természetük szerint. Vajon melyik a nagyobb a bűn, erőszakosnak vagy hazugnak lenni? Kik lehetnek manapság az eretnekek, és kik játszhatják a gátlástalanok vagy a mértéktelen fogyasztók szerepét? A Halszájoptika Képirodalmi Hálózat sorozatában több mint harminc alkotó, fotográfusok képei, írók/költők kisprózái/versei találkoznak huszonhét tételben, melyek segítségével egyre lejjebb lépdelünk Dante Pokol című művének körein keresztül, és talán választ kapunk kérdéseinkre.
A kirakatkiállítás megtekinthető a Kispont Galériában (1092Budapest, Ráday u. 9.) 2021. április 9-től 25-ig
Kiállítóink:
Budavári Csaba – Nagy Zsuka
Hegedűs Ákos – Falcsik Mari
Icsu Renáta – Virág Krisztina
Nagy M. Hedvig – Ürmös Attila
Syporca Whandal – Magyary Ágnes
Varga Imre – Szűcs Anna
belőled is csak a hiányod kellett,
mondanám, mondom, jól hangzik,
nem igaz.
jöttem hozzád geryon hátán,
villamosok zörögtek, a duna csak folyt, kerestem a neved a kaputelefonon, r. b. nyolc per egy.
lassan lépkedtem a lépcsőkön fel mentem vagy le,
nem tudom csak azt, űrliftezett a gyomrom,
becsuktam a szemem, előttem meztelen emberek,
ördögök verik őket, miért. –
megláttalak, előtte sok folyó folyt és sok völgyet, kaput
láttam és erdőket is.
levegőtlen pesti bérház, dohos is,
régi szerelemrelief a gangok alatti udvar egyik falán.
december volt, álltál az ajtó előtt, nem voltál meztelen,
mégis láttam mindent, nem tudom, hogy is lehetett ez, és miként, de így volt.
és mindent beleláttam az arcodba.
párducot, farkast, oroszlánt. fáradt voltál, szigorú és szikár.
és még így is játszi, ahogy mindig is. ha nem akartad, még inkább az voltál.
pokoli tűz égett az arcomon, miután behívtál, végképpen megéreztelek.
penderecki szólt, sóhajtottak a falak, és a szófa csak feküdt,
a karosszékek ültek, vártak, egy történet.
ami nem volt, csak én voltam és a csend. a félrekoccant molekulák,
újjászületett részecskék, újfizikák, valami idő(nk) előtti vonzás, kíváncsiság,
irgalom és izgalom, vagy csak minden így kezdődik, ami új, és ráadásul vakmerő. –
a hetéráknak nem a szeretőjük, a megmentőjük vagyok, gondoltam.
fésült hajadon ott volt a reggel és minden, pedig rejteni akartad.
(az éneidet és a titkokat.)
és akkor ott volt még az a híd meg a villamos az ablakon túl,
lent rágyújtott vergilius, először nem tudtam,
hogy ő az, azt végképpen nem, hogy engem vár, de ismerős volt valahonnan,
mikor kerestem a nevedet a falon.
te is ismerős voltál, tudom már honnan ismertelek. a születésem előttről.
te kötsz össze mindent, és amit nem, azt meg én kötöm össze veled.
érzéki vagy, te is tudod. mikor nem akarod, akkor csinálod a legjobban.
kiterítesz. nem tudod, hogy tudom. mert csak nézel és úgy. ott belül csinálsz mindent.
mert félsz, és gyáva vagy. magadtól félsz, és a bátorságod miatt vagy gyáva. meg aztán most látsz
először, fogalmad sincs, ki vagyok. csak én tudom, te ki vagy,
és én kid vagyok. túl fontos vagy magadnak, hogy ezt tud, még ha néha érzed is.
a hátad mögött a duna folyt és zötyögött a kettes villamos. lent ördögök vártak.
(testem lett, hogy megtaláltalak, vagy nem is én, valami mátrix beléd gabalyított.
r. b. nyolc, per egy és az a szépséges szerelemrelief.)
belőlem is csak a hiányom kellett,
mondanád, mondod is, jól hangzik,
de nem igaz.
kimentelek, vagy meg, ne félj. még engedem, hogy élj. aztán magamhoz láncollak, madárfüttyel,
hárfazenével, szép szóval, jóléttel, minden vagyonommal. sziréned leszek, füledből vedd ki az
ólmokat. de úgysem tudsz ellenállni majd. én is csábító vagyok.
Nagy Zsuka fotó: Budavári Csaba
11. csábítók – A Pokol nyolcadik körében a csalók között rögtön az első szennyrovat a csábítóké. Csupaszon, szarvas ördögök korbácsütéseitől űzve róják köreiket.
Tudom, ha élnél, ugyanúgy irritálna benned minden, ami csak irritált, mikor még éltél: összes vad éled, fontolatlan nyerseséged, elsorjázatlan ösztönlényed, vagdalkozásod, ünneprontó neveletlenséged, fedezetlen, mondjuk úgy, hippi-elveid. Én meg csak csapkodnám azt a jelentős holdkóros jelekkel teliragasztott ajtódat, ugyanúgy, ugyanúgy.
Bárcsak csapkodhatnám bárcsak irritálhatna most is – micsoda lüke hübrisz ez a sok -etlen-atlan! Micsoda ostoba vétek, mekkora mulasztás – ha nem bűn mégis – az anyagát, tudatát, lelkét gyúró küzdelmes izzadt ember helyett valami fényes-kényes, egészen téves
örökkévalóság-mércétől irgalmatlanná váló szemmel nézni, mi van a másikban kellően kidolgozódva, úgymond– azaz mi tetszik nekem, mi esik jól, mi finomult ki benne annyira, hogy már nemcsak eleven, nem csak emberi: szép is.
Elmondom mégis: volt egy leveled, és én megakadályoztam, hogy a kezébe jusson annak, akinek küldted. Azt hittem, bántó, pedig éppen segítséget próbáltál magadnak kérni – csak megint afféle furcsa
formában, akár egy sértés, ami nem azt sebezte volna, akinek írtál, csak megint valahogy: engem. Te ebben mester voltál mindig: egy-egy elmaradt köszönöm-kérem, és kész is. A segítséget, azt aztán persze eljuttattam hozzád – mert nagyon fegyelmezett lélek dolgozik bennem –, de a levelet nem, amiben pedig, ha hagyom, a szó új szeretetet vagy csak valami kis jó csíráját éleszthette volna, aminek a folytatását már meg nem tudhatom. És most ez: ez már örökre így áll, ebbe az abortált helyzetbe fagyva, én meg már nyöghetem, amíg csak élek.
Falcsik Mari fotó: Hegedűs Ákos morpho
6. haragosak – Dante a Pokol ötödik körébe helyezi a haragosokat, akik a mocsárban, sárral borítottan, meztelenül egymást ütik, tépik, kézzel, lábbal, fejjel, mellel, fogakkal.
A zsilipajtó előtt elkezdett gyorsabban dobogni a szíve, mégiscsak ő a legelső ember. Már két évtizede, hogy bizonyítást nyert, a térhajlítás nem csak elméletben lehetséges, sőt azt is tudták, a szomszéd naprendszerben talált F623-as bolygót meglepően hasonló gravitációs és légköri viszonyok jellemezik, mint a Földet. Csak épp, fura mód, nem találtak rajta semmi életet.
Az F623-at a médiában jó ideje már csak Új Földként emlegették, ahová az FEN – Föld Egyesült Nemzetei – most végre embereket is küldött. A civil lakosság várakozásteli izgalommal követte az eseményeket. Akadtak ugyan hangok, amelyek szerint nem vonulhatunk folyton tovább a lelakott bolygókról abban a tudatban, hogy a kozmosz úgyis végtelen, de őket kevesen vették komolyan. Valójában hamarabb sikerült feltalálni a másik naprendszerbe való utazás módját, mint átformálni földi életmódunkat, összegezte a Science Today műsor házigazdája Joe, mikor élő közvetítésben számolt be arról, hogy célhoz ért az első, négyfős legénységet szállító űrhajó.
Michael, egészen meghatódott a pillanat nagyszerűségétől, és attól, hogy önmaga egy személyben képviseli az egész emberiséget. Könnyek szöktek szemébe, hála öntötte el szívét. Hirtelen eszébe jutott gyermekkori olvasmánya, Oriana Fallacitól a Ha meghal a nap, és felrémlett benne, hogy az űrhajósok közül milyen sokan Istenhívő emberek, ezt nem igazán értette, de most kicsit mégis. Sóhajtott egyet, és megérintette az utolsó zsilipnyitó szenzort. A legénység tagjai ámultan nézték, ahogy feltárul előttük az F623 zöldes égboltja és narancssárga homokkal borított felszíne, melyből úgy dudorodtak ki a szerteszórt, kékesen derengő kövek, és a nagyobb, fehér sziklák a távolban, mint különös ékszerek egy bársony tálcán. Hiába a sok előzetes digitális felvétel, erre azért mégis csak lehetetlen felkészülni. Pontos protokollt követtek. A műszerek, ahogy számították is, oxigéndús, tiszta levegőt mutattak, és 25 fokos hőmérsékletet. Elsőként Michael vette le sisakját, hátranézett, és a többiek is követték. Lélegeztek, ahogy otthon, de a levegő valahogy mégis más volt. Következett a FEN zászló kitűzése, három percig némán álltak előtte. Majd Amirath és Cse-Csien kihelyeztek és működésbe hoztak két újabb F623 önjáró robotot (egy már fél éve jelen volt a bolygón, egynek meg nyoma veszett), melyek a tervek szerint a következő hónapokban folyamatosan küldik az adatokat az otthoni állomásra. Eközben Shandar és Michael földbe szúrt két rozsdamentes rudat, amin kifeszítették az extraerős, soha el nem bomló műanyagból készült hálót, majd a kapu elé helyezték a szponzorok nevével telenyomott bőrlabdát. Homo Ludens, merengtek megilletődve a Nemzetközi Űrállomás kreatívjai, mikor kitalálták, mit adjanak hozzá az eseményhez a kötelező teendőkön túl. Legyen a szabad, önfeledt játékra, és az együttműködésre való képességünk az üzenet, örvendeztek. Na meg, lássuk be, így kábé körbepisáljuk a területet, kuncogtak, de ez már tényleg csak belsős poén volt.
Michael beállt a helyére, azt tervezték, átpasszolja a labdát Amirathnak, aki Cse-Csien-nek, aki pedig becélozza a kaput, amiben Shandar már elhelyezkedett. Michaelt azonban hirtelen ellenállhatatlan érzés kerítette hatalmába. Rúgd be te! Te vagy az első, aki erre a földre lépett, megillet az első gól joga! Ó, Istenem, ez a te napod, az első ember a Föld 2-n, és jobb lába már lendült is, hogy egy jól irányzott rúgással beemelje a labdát a kapu bal felső sarkába. Akkor a tompa puffanástól hirtelen magához tért. Borzasztóan szégyellte a történteket, és bocsánatkérőn a többiekre nézett. Nem mondtak semmit, Shandar a labdát ezúttal Cse-Csienhez gurította, aki mégis csak neheztelhetett az előbbi fiaskóért, mert akkorát rúgott a bőrbe, hogy az elrepülvén a kapu fölött, másodpercek alatt eltűnt a háttérben terpeszkedő fehér sziklák fényében. Megint egy pillanatnyi zavarodottság következett, de mindnyájantudták, nem indulhatnak a keresésére, most nem, már így is percekkel túllépték az időkeretet, vissza kell térniük a leszállóegységhez.
Hazatértük után a következő Science Today meghívott vendégeiként már jót hahotáztak az eseten, ez píárszempontból is szerencsésebb kommunikációs stratégiának bizonyult. Ott hagytunk egy kaput és egy bőrlasztit az F623-on, ha mégis van élet, talán megtanulnak focizni, és a következő legénység lejátszhat majd egy barátságos mérkőzést a helyiekkel, jegyezte meg Michael vigyorogva. Ez az elképzelés, a nézettségi adatok alapján, sokak tetszését elnyerte.
Virág Kriszta fotó: Icsu Renáta
13. szent dolgok kiárusítói – A Pokol nyolcadik körében koncentrikus körben tíz szennyrovat található. A harmadik szennyrovatban mindegyik fejjel lefelé egy-egy gödörben belesüllyesztve rángatózik. Combtól a talpig vannak csak szabadon, hevesen ficánkolnak, mert az ég felé néző talpuk lángokban áll.
– Neve?
– Ulysses Brave – mondta, és átnyújtotta a személyit az ősz hajú úrnak. Aztán megnézte a szobát. Falusi turizmusra hajazó parasztbútorok, faragott székek, rusztikus, ám kényelmes ágy. A cserépkályhából jóleső meleg áradt, és ebben az esős-ködös szutyok időben ez volt a legfontosabb. A házigazdák, Zakopan és Zakopanné – vélhetően lengyel emigránsok – körbevezették a házban. A konyha takaros, a nappali tágas, vadászházak hangulatát idéző. A falakon trófeák és állatbőrök, hátul kandalló. A nappali közepén két mennyezetbe fúrt kampón gyerekhinta lógott, benne sugárzó szépségű hatévesforma lányka ült. Olyan lendülettel hajtotta a hintát, hogy a lábával majdnem elért egy falon függeszkedő vaddisznótrófeát.
– Az unokánk, Devilla – büszkélkedett Zakopanné. Aztán a vendéglátókra jellemző szűk mosollyal hozzátette – Menjen, dőljön le egy kicsit, majd vacsora előtt felébresztjük.
Ulysses Brave utazó ügynökként járta a falvakat, városokat, a cég weboldalán forgalmazott textilmintákat mutatta be kisvállalkozóknak, árengedményekről tárgyalt, ami a rendelt mennyiség függvényében változott. Igazából nem is a munkáját szerette, hanem az utazást. Bejárni, megismerni távoli vidékeket, új embereket, esetleg hölgyeket, akikkel izgalmas éjszakákat tölthet. Már-már azt mondhatnánk, egyensúlyban élt önmagával, ám alvás közben gyakran gyötörték lidérces álmok. Csatakos, izmos emberek közt állt, vasvértekben kaszabolták egymást, mindenütt vér. Most is a meggyilkoltak jajszavára ébredt, aztán ráeszmélt, hogy nincs baj, csak Zakopanné hívja a vacsorához.
A vaskos parasztasztalon mindenféle nehéz ételek sorakoztak: sültkolbász, rántotthús, főtt sonkacsülök, hozzá röstiburgonya, torma, bagett. Súlyos, gránitszerű bögrében Zakopan úr teát tolt elé:
– Ezt meg kell kóstolnia, a ház specialitása! – Aztán kedélyesen falatoztak, beszélgettek, az öregek az utazásairól kérdezték. Amikor a kislány belépett a konyhába, Zakopanék elhallgattak.
– Szia! – mosolygott rá az utazó. Devilla szótlanul állt, a férfit nézte, és Ulysses döbbenten látta, hogy a szeme fehérje elsötétedik, aztán a teste megnő, és aki mély férfihangon szólítja, már nem a kislány, inkább egy szőrös, szarvas ördög:
– Üdvözöllek Odüsszeus! Már vártam rád.
A férfi riadtan nézett a házigazdákra, ám amikor Zakopan és Zakopanné helyett két rücskös, görnyedt, embertestű-bivalyfejű szörnyet látott, kétségbeesetten hadarni kezdett:
– Mit? Mit tettek a teámba? Ez LSD? – aztán erőtlenül a bézs kockakő burkolatra rogyott. A két bivalyfejű szolga felnyalábolta a testet, a nappaliba vitték, ahol hinta helyett most egy hullazsák lógott a kampókon. Abba tuszkolták, aztán behúzták a cipzárt. A férfi felnyögött.
– Lám, lám! Kipihented magad, Odüsszeusz? – gúnyolódott az ördög.
– A nevem Ulysses Brave! Utazó… ügynök… vagyok! – rimánkodott a hang a zsákból. Az ördög a kandalló felé intett. A szolgák közül az egyik fáklyát vett ki a tűzből, a másik benzinnel locsolta a remegő csomagot.
– Járt nálunk egy költő, aki azt írta rólad, hogy kétágú tűzben perzselődsz. Hát persze! Ott égsz a csalók között, mert oda való vagy, Odüsszeusz! Ruhakereskedőnek álcáztad magad, hogy Akhilleusz közelébe férkőzz, és elhívd a trójai háborúba. Harcoshoz méltatlan csellel csaptad be Priamoszt és városát, amikor megépíttetted a falovat. Amerre csak jártál, szerelmes nők szenvedése kísért utadon. Benned már akkor lángolt a nyughatatlan tűz, mikor a görög tengereken hajóztál. A kalandvágy égetett belülről, és most égsz kívül is, mint minden napodon, újra meg újra, ha egyesül a két tűz – szólt ünnepélyesen az ördög, aztán intett a szolgáknak. Azok meggyújtották a zsákot. A férfi kapálódzott, jajgatott, a lángok pólyaszerűen beburkolták, egy rövid időre úgy tűnt, mintha maga a tűz üvöltene.
Ulysses Brave utazóügynök fájdalmasan kapott a fejéhez. Micsoda borzasztót álmodott az éjjel. Sajgott minden testrésze. És ez az eső? Egyre sűrűbb, kövérebb cseppekben verte a szélvédőt. Amikor a köd is leereszkedett, azt tervezte, megáll az autóval az út szélén, és kivárja, amíg enyhül, ám ahogy lassított, házat pillantott meg, kapuján reklámtábla: Szoba kiadó!
Még csak késő délelőtt volt, ám az égbolt olyan sötét, mintha örökké este lenne. – Nem találok ma már egyetlen ügyfelet sem, jobb lesz, ha megszállok itt – gondolta, és miután bejelentkezett, olyan jót szundított a meleg szobában a parasztbútorok között, hogy csak estefelé ébredt fel, amikor a házigazdák, Zakopan és Zakopanné a vacsorához hívták.
Ürmös Attila fotó: Nagy M. Hedvig
18.álnok tervek kiagyalói, csalást tanácsolók – A Pokol nyolcadik körében koncentrikus körben tíz szennyrovat található. A nyolcadik szennyrovatban számtalan lángnyelv világít, mindegyikben egy-egy lélek. A lángok pólyaszerűen beburkolják őket, így néhol úgy tűnik, mintha a tűz beszélne Dantéhoz, egyszerre lenne a lelkek megtestesülése és maga a büntetés.
Az emberi test bomlása. Szörnyű sebek fekélyesedése. Ótvar, lepra, pestis. Sötétség, hangzavar. Állj bosszút a megölt rokonaidért, hanem hallgass! Bűz, rohadás. Viszketés, leváló bőrdarabok. Bűntől szaglik az embert utánzó majom. Bűn és bűnhődés. Vergődő lelkek. Bénulás, kifacsarodás, epilepszia. Malária? Sorvadás. Reménytelenség. Gyógyulás nincs.
Ha Isten mérges, járvánnyal sújtja az embert. Ha dühe nem csillapodik: mindenki meghal. Ha ettől Isten megnyugszik: a hangyákból még újjá lehet születni. Ha ez mégsem jönne össze, akkor az a transzcendencia hanyag eleganciája. Semmi sem tökéletes, még a teremtésbe is csúszhatnak aprócska hibák. Ezt hívjuk bűnnek.
A bűn egy metafora. A metafora költői kép, más szóval trópus. A bűn tehát trópus. Ha trópus, akkor utazás: búvárkodás a Maldív-szigeteknél, nászút a Seychelle- szigeteken. És ha nászút, akkor ne legyen az ember szerelmes? Van-e fontosabb, mint ez az érzés? Mi lenne velünk, ha még ebben sem lenne szabadságunk? Lehet-e az érzéseknek korlátokat állítani? Nem igaz az, hogy a szerelemben és a háborúban mindent szabad? És tehet arról bárki, hogy kibe lesz szerelmes?
Pucéran. Dühtől sápadtan. Harapva. Árnyként. Rohanva. Ennyi maradt a szenvedélyből: a megszégyenítő meztelenség, a veszett harag, az állati lét, az örökös kergetőzés az örökkévalósággal. Mint óljából ha előront a disznó. Egy nő, mint disznó! Az egykori szerelem, ma veszett őrjöngés! Miért? Mert jön egy bürokrata, aki táblázatokat készít, osztályoz, szelektál, besorol, ítél, leltári számmal lát el és archivál.archivál.
Így vagyok én itt a pokol mélyén, az irattár azon részén, ahol a hamisítók tengődnek. Mert itt rend van és nincs félreértés. Mert másokat megtéveszteni bűn − mondja a bürokrata. És ha ennek érdekében más ember alakját öltöd magadra – még nagyobb vétek. A hivatalnokok pedig szorgosan szortírozzák a megadott szempontok alapján a vétkeseket. Iktatószám: XXX/37-42. Ennyi és egy vesszővel sem több.
Mert végül mindannyiunkból csak egy név és egy szám marad. Idővel a név feledésbe merül, de a szám nem tűnik el, mert iktatószám nélkül kitörne a káosz, és az bürokratikus apokalipszishez vezetne, márpedig azt a pokolba kívánjuk. Kit érdekel már a szerelem, amikor a testet kukacok bomlasztják, a sötétben pedig árnyak vonaglanak? Ki akarja hallani a régi történetet arról, hogy úgy szerette atyját, ahogy atyját szeretni vétek?
Magyary Ágnes fotó: Syporca Whandal
21. színlelők (személy hamisítók) – A Pokol nyolcadik körében tíz szennyrovat található. A tizedik szennyrovat második szegletében tébolyult, őrjöngő lelkek támadnak egymásra foggal és körömmel.
És bár látta, hogy hová fajulhatnak a dolgok, egyre csak ült, maga elé meredve, a kitöltött rum előtte melegedett a szoba hőmérsékletétől átitatódva, és mint rossz, régi építésű házak falait a dohszag, úgy járta át lassanként azt is a szoba izzadságtól terhelt betegségszaga. Hogy bátyja min zokog, azt nem tudta volna megmondani pontosan egy ideje, ahogy azt sem miért vannak zúzódásnyomok arcán. Úgy tűnt, mintha a valóság a szobából egyszerűen kirekesztődne a napfénnyel együtt, odabent minden sötétségben ázott, azonban a szürkeség sem uralkodott a maga teljességében, a félszuterén belső házfalra nyíló ablaka eresztett be némi fényt, de semmiképpen sem elegendőt ahhoz, hogy láthatóvá váljék a másik arca. Nem is igazán kívánta közelebbről szemügyre venni azt: a taknyos, nyálas kiálló arccsontoktól undorodott legjobban, de a csontos, eres kéz mikor felé kapott, az mérte gyomrára a végső ütést. Nem bírta tovább, felrántotta a szoba-konyha egyetlen ablakát, kihajolt, hogy rágyújtson, miközben kitartóan folytatódott háttérzajként a nem csillapuló zokogás.
A szokásos körök nagy részét már lefutották, az idő valahogy mégis beszorult a kis szoba hideg belsejébe, mint a télikabát alá a meleg levegő, gondolta, milyen jó is az, mikor nem érződik a kinti fagy a test belsejében, milyen jók a téli, esti séták, karöltve a kedvessel, mennyire lenne másutt inkább most, még boltba kell mennie, aztán a gyerekért, este átdob egy-két fájlt a főnökének, egy galambot nézett, mikor elkezdődött a könyörgéses felvonás is, ilyenkor a sírás fokozódik egy kissé, aztán csendesülni kezd, megkönnyebbülten felsóhajtott, már a vége felé járnak, hamarosan szabadulhat.
Ilyenkor illik befordulnia lassan az ablaktól, azért nem sieti el semmiképp, elpöcköli a csikket, az a szemközti házfalról lepattan, a galamb ijedten turbékolva rebben odább, a pergő festékű ablakpárkánynak támaszkodva néz rá a beesett szemekre, először kell megszólalnia az itt töltött fél óra alatt, először és remélhetőleg utoljára. Hogy nincsen pénze, azt talán hatszor ismételhette el az öt perces végső felvonás alatt, melyben sokszor elhangzott kétéves (vagy négy? ezt már nem tudta volna biztosra megmondani) unokahúga neve is, aki egyben keresztlányaként is funkcionált, bár már többször került gyámhatósági felügyelet alá, s anyját talán soha nem ismerte, aki prostituáltként kereste kenyerét valaha, mindenesetre a drogbizniszekben, melyekben bátyja is üzletelt, ő is lelkesen szerepet vállalt egykoron. Hogy mi történt a fiatal anyával, utoljára egy éve próbálták kinyomozni, persze sikertelenül, valahol rohad a teteme, vagy fekszik félájultan, saját ürülékében, új családot alapított, vagy egyszerűen nem is emlékszik gyermekére. A gyerek nyűgös példány, nem igazán szereti, a sajátjait képes csak elviselni, hogy a közelükbe vigye a kis tetvest, azt elképzelhetetlennek tartotta egyelőre, azzal nyugtatta magát, hogy inkább kivárja míg elveszi végleg a hatóság testvérbátyja felügyelete alól a kis békát, akkor nyilvánvalóan neki kell majd nevelnie, jobban mondva feleségének.
A fél órás szekció után kézbe a kabát, most már illene búcsúznia, rohannia kell, édesanyjuk rendben van, őérte igazán ne aggódjék, fizeti számára becsületesen a számlát az otthonban, igen, az előtte térdeplő síró emberroncskupac helyett is, néhanap meglátogatja, aztán igyekezzék nem inni annyit, nem mérgezni testét azokkal a szerekkel, ha már ebből él, legalább annyi esze legyen, hogy nem öli meg magát vele. Hogy gyorsan kiérjen, csak résnyire nyitotta az ajtót, kilincstől ragadó kezét nadrágjába törölve igyekezett lehagyni az orrába ragadó ammónia bűzét a hátsó udvaron át.
Szűcs Anna Emília fotó: Varga Imre
24. rokonaik elárulói – A Pokol legmélyebb, kilencedik körében befagyott tó található, amelyet a középen álló Lucifer denevérszárnyainak csapásai fagyaszt. A bűnösök nagy tömegben a tó jegébe fagyva szenvednek, ahogy maga Lucifer is. Rokonaik elárulói nagy tömegben, nyakig a jégpáncélba fagyva bűnhődnek, csak fejüket tudják forgatni, könnycseppjük azonnal arcukra fagy.
Infernális bűnök – Kispont Galéria
Dante a Pokolban részletes bűnhierarchiát alkotott, a közönyösöktől az árulókig. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogyan értelmezzük ezeket a kategóriákat saját magán- és közéletünkben súlyuk vagy természetük szerint. Vajon melyik a nagyobb a bűn, erőszakosnak vagy hazugnak lenni? Kik lehetnek manapság az eretnekek, és kik játszhatják a gátlástalanok vagy a mértéktelen fogyasztók szerepét? A Halszájoptika Képirodalmi Hálózat sorozatában több mint harminc alkotó, fotográfusok képei, írók/költők kisprózái/versei találkoznak huszonhét tételben, melyek segítségével egyre lejjebb lépdelünk Dante Pokol című művének körein keresztül, és talán választ kapunk kérdéseinkre.
A kirakatkiállítás megtekinthető a Kispont Galériában (1092 Budapest, Ráday u. 9.) 2021. április 9-től 25-ig
Kiállítóink:
Budavári Csaba – Nagy Zsuka
Hegedűs Ákos – Falcsik Mari
Icsu Renáta – Virág Krisztina
Nagy M. Hedvig – Ürmös Attila
Syporca Whandal – Magyary Ágnes
Varga Imre – Szűcs Anna
______________________________________________________________________________________
nyolc per egy
(átvilágítás)
belőled is csak a hiányod kellett,
mondanám, mondom, jól hangzik,
nem igaz.
jöttem hozzád geryon hátán,
villamosok zörögtek, a duna csak folyt,
kerestem a neved a kaputelefonon, r. b. nyolc per egy.
lassan lépkedtem a lépcsőkön fel mentem vagy le,
nem tudom csak azt, űrliftezett a gyomrom,
becsuktam a szemem, előttem meztelen emberek,
ördögök verik őket, miért. –
megláttalak, előtte sok folyó folyt és sok völgyet, kaput
láttam és erdőket is.
levegőtlen pesti bérház, dohos is,
régi szerelemrelief a gangok alatti udvar egyik falán.
december volt, álltál az ajtó előtt, nem voltál meztelen,
mégis láttam mindent, nem tudom, hogy is lehetett ez, és miként, de így volt.
és mindent beleláttam az arcodba.
párducot, farkast, oroszlánt. fáradt voltál, szigorú és szikár.
és még így is játszi, ahogy mindig is. ha nem akartad, még inkább az voltál.
pokoli tűz égett az arcomon, miután behívtál, végképpen megéreztelek.
penderecki szólt, sóhajtottak a falak, és a szófa csak feküdt,
a karosszékek ültek, vártak, egy történet.
ami nem volt, csak én voltam és a csend. a félrekoccant molekulák,
újjászületett részecskék, újfizikák, valami idő(nk) előtti vonzás, kíváncsiság,
irgalom és izgalom, vagy csak minden így kezdődik, ami új, és ráadásul vakmerő. –
a hetéráknak nem a szeretőjük, a megmentőjük vagyok, gondoltam.
fésült hajadon ott volt a reggel és minden, pedig rejteni akartad.
(az éneidet és a titkokat.)
és akkor ott volt még az a híd meg a villamos az ablakon túl,
lent rágyújtott vergilius, először nem tudtam,
hogy ő az, azt végképpen nem, hogy engem vár, de ismerős volt valahonnan,
mikor kerestem a nevedet a falon.
te is ismerős voltál, tudom már honnan ismertelek. a születésem előttről.
te kötsz össze mindent, és amit nem, azt meg én kötöm össze veled.
érzéki vagy, te is tudod. mikor nem akarod, akkor csinálod a legjobban.
kiterítesz. nem tudod, hogy tudom. mert csak nézel és úgy. ott belül csinálsz mindent.
mert félsz, és gyáva vagy. magadtól félsz, és a bátorságod miatt vagy gyáva. meg aztán most látsz
először, fogalmad sincs, ki vagyok. csak én tudom, te ki vagy,
és én kid vagyok. túl fontos vagy magadnak, hogy ezt tud, még ha néha érzed is.
a hátad mögött a duna folyt és zötyögött a kettes villamos. lent ördögök vártak.
(testem lett, hogy megtaláltalak, vagy nem is én, valami mátrix beléd gabalyított.
r. b. nyolc, per egy és az a szépséges szerelemrelief.)
belőlem is csak a hiányom kellett,
mondanád, mondod is, jól hangzik,
de nem igaz.
kimentelek, vagy meg, ne félj. még engedem, hogy élj. aztán magamhoz láncollak, madárfüttyel,
hárfazenével, szép szóval, jóléttel, minden vagyonommal. sziréned leszek, füledből vedd ki az
ólmokat. de úgysem tudsz ellenállni majd. én is csábító vagyok.
Nagy Zsuka
fotó: Budavári Csaba
11. csábítók – A Pokol nyolcadik körében a csalók között rögtön az első szennyrovat a csábítóké. Csupaszon, szarvas ördögök korbácsütéseitől űzve róják köreiket.
______________________________________________________________________________________
Ha nem bűn mégis
Z-nek
Tudom, ha élnél,
ugyanúgy irritálna benned
minden, ami csak irritált,
mikor még éltél:
összes vad éled,
fontolatlan nyerseséged,
elsorjázatlan ösztönlényed,
vagdalkozásod, ünneprontó
neveletlenséged, fedezetlen,
mondjuk úgy, hippi-elveid.
Én meg csak csapkodnám azt a
jelentős holdkóros jelekkel
teliragasztott ajtódat,
ugyanúgy, ugyanúgy.
Bárcsak csapkodhatnám
bárcsak irritálhatna most is –
micsoda lüke hübrisz
ez a sok -etlen-atlan!
Micsoda ostoba vétek,
mekkora mulasztás
– ha nem bűn mégis –
az anyagát, tudatát, lelkét
gyúró küzdelmes izzadt
ember helyett valami
fényes-kényes, egészen téves
örökkévalóság-mércétől
irgalmatlanná váló szemmel
nézni, mi van a másikban kellően
kidolgozódva, úgymond – azaz
mi tetszik nekem, mi esik jól,
mi finomult ki benne annyira,
hogy már nemcsak eleven,
nem csak emberi: szép is.
Elmondom mégis:
volt egy leveled, és én
megakadályoztam, hogy
a kezébe jusson annak,
akinek küldted.
Azt hittem, bántó, pedig éppen
segítséget próbáltál
magadnak kérni
– csak megint afféle furcsa
formában, akár egy sértés,
ami nem azt sebezte volna,
akinek írtál, csak megint valahogy:
engem. Te ebben mester
voltál mindig: egy-egy elmaradt
köszönöm-kérem, és kész is.
A segítséget, azt aztán persze
eljuttattam hozzád – mert nagyon
fegyelmezett lélek dolgozik bennem –,
de a levelet nem, amiben pedig,
ha hagyom, a szó új szeretetet vagy
csak valami kis jó csíráját éleszthette
volna, aminek a folytatását már meg nem
tudhatom. És most ez: ez már örökre
így áll, ebbe az abortált helyzetbe fagyva,
én meg már nyöghetem, amíg csak élek.
Falcsik Mari
fotó: Hegedűs Ákos morpho
6. haragosak – Dante a Pokol ötödik körébe helyezi a haragosokat, akik a mocsárban, sárral borítottan, meztelenül egymást ütik, tépik, kézzel, lábbal, fejjel, mellel, fogakkal.
______________________________________________________________________________________
Gól
A zsilipajtó előtt elkezdett gyorsabban dobogni a szíve, mégiscsak ő a legelső ember. Már két évtizede, hogy bizonyítást nyert, a térhajlítás nem csak elméletben lehetséges, sőt azt is tudták, a szomszéd naprendszerben talált F623-as bolygót meglepően hasonló gravitációs és légköri viszonyok jellemezik, mint a Földet. Csak épp, fura mód, nem találtak rajta semmi életet.
Az F623-at a médiában jó ideje már csak Új Földként emlegették, ahová az FEN – Föld Egyesült Nemzetei – most végre embereket is küldött. A civil lakosság várakozásteli izgalommal követte az eseményeket. Akadtak ugyan hangok, amelyek szerint nem vonulhatunk folyton tovább a lelakott bolygókról abban a tudatban, hogy a kozmosz úgyis végtelen, de őket kevesen vették komolyan. Valójában hamarabb sikerült feltalálni a másik naprendszerbe való utazás módját, mint átformálni földi életmódunkat, összegezte a Science Today műsor házigazdája Joe, mikor élő közvetítésben számolt be arról, hogy célhoz ért az első, négyfős legénységet szállító űrhajó.
Michael, egészen meghatódott a pillanat nagyszerűségétől, és attól, hogy önmaga egy személyben képviseli az egész emberiséget. Könnyek szöktek szemébe, hála öntötte el szívét. Hirtelen eszébe jutott gyermekkori olvasmánya, Oriana Fallacitól a Ha meghal a nap, és felrémlett benne, hogy az űrhajósok közül milyen sokan Istenhívő emberek, ezt nem igazán értette, de most kicsit mégis. Sóhajtott egyet, és megérintette az utolsó zsilipnyitó szenzort. A legénység tagjai ámultan nézték, ahogy feltárul előttük az F623 zöldes égboltja és narancssárga homokkal borított felszíne, melyből úgy dudorodtak ki a szerteszórt, kékesen derengő kövek, és a nagyobb, fehér sziklák a távolban, mint különös ékszerek egy bársony tálcán. Hiába a sok előzetes digitális felvétel, erre azért mégis csak lehetetlen felkészülni. Pontos protokollt követtek. A műszerek, ahogy számították is, oxigéndús, tiszta levegőt mutattak, és 25 fokos hőmérsékletet. Elsőként Michael vette le sisakját, hátranézett, és a többiek is követték. Lélegeztek, ahogy otthon, de a levegő valahogy mégis más volt. Következett a FEN zászló kitűzése, három percig némán álltak előtte. Majd Amirath és Cse-Csien kihelyeztek és működésbe hoztak két újabb F623 önjáró robotot (egy már fél éve jelen volt a bolygón, egynek meg nyoma veszett), melyek a tervek szerint a következő hónapokban folyamatosan küldik az adatokat az otthoni állomásra. Eközben Shandar és Michael földbe szúrt két rozsdamentes rudat, amin kifeszítették az extraerős, soha el nem bomló műanyagból készült hálót, majd a kapu elé helyezték a szponzorok nevével telenyomott bőrlabdát. Homo Ludens, merengtek megilletődve a Nemzetközi Űrállomás kreatívjai, mikor kitalálták, mit adjanak hozzá az eseményhez a kötelező teendőkön túl. Legyen a szabad, önfeledt játékra, és az együttműködésre való képességünk az üzenet, örvendeztek. Na meg, lássuk be, így kábé körbepisáljuk a területet, kuncogtak, de ez már tényleg csak belsős poén volt.
Michael beállt a helyére, azt tervezték, átpasszolja a labdát Amirathnak, aki Cse-Csien-nek, aki pedig becélozza a kaput, amiben Shandar már elhelyezkedett. Michaelt azonban hirtelen ellenállhatatlan érzés kerítette hatalmába. Rúgd be te! Te vagy az első, aki erre a földre lépett, megillet az első gól joga! Ó, Istenem, ez a te napod, az első ember a Föld 2-n, és jobb lába már lendült is, hogy egy jól irányzott rúgással beemelje a labdát a kapu bal felső sarkába. Akkor a tompa puffanástól hirtelen magához tért. Borzasztóan szégyellte a történteket, és bocsánatkérőn a többiekre nézett. Nem mondtak semmit, Shandar a labdát ezúttal Cse-Csienhez gurította, aki mégis csak neheztelhetett az előbbi fiaskóért, mert akkorát rúgott a bőrbe, hogy az elrepülvén a kapu fölött, másodpercek alatt eltűnt a háttérben terpeszkedő fehér sziklák fényében. Megint egy pillanatnyi zavarodottság következett, de mindnyájantudták, nem indulhatnak a keresésére, most nem, már így is percekkel túllépték az időkeretet, vissza kell térniük a leszállóegységhez.
Hazatértük után a következő Science Today meghívott vendégeiként már jót hahotáztak az eseten, ez píárszempontból is szerencsésebb kommunikációs stratégiának bizonyult. Ott hagytunk egy kaput és egy bőrlasztit az F623-on, ha mégis van élet, talán megtanulnak focizni, és a következő legénység lejátszhat majd egy barátságos mérkőzést a helyiekkel, jegyezte meg Michael vigyorogva. Ez az elképzelés, a nézettségi adatok alapján, sokak tetszését elnyerte.
Virág Kriszta
fotó: Icsu Renáta
13. szent dolgok kiárusítói – A Pokol nyolcadik körében koncentrikus körben tíz szennyrovat található. A harmadik szennyrovatban mindegyik fejjel lefelé egy-egy gödörben belesüllyesztve rángatózik. Combtól a talpig vannak csak szabadon, hevesen ficánkolnak, mert az ég felé néző talpuk lángokban áll.
______________________________________________________________________________________
Odüsszeusz lángolása
– Neve?
– Ulysses Brave – mondta, és átnyújtotta a személyit az ősz hajú úrnak. Aztán megnézte a szobát. Falusi turizmusra hajazó parasztbútorok, faragott székek, rusztikus, ám kényelmes ágy. A cserépkályhából jóleső meleg áradt, és ebben az esős-ködös szutyok időben ez volt a legfontosabb. A házigazdák, Zakopan és Zakopanné – vélhetően lengyel emigránsok – körbevezették a házban. A konyha takaros, a nappali tágas, vadászházak hangulatát idéző. A falakon trófeák és állatbőrök, hátul kandalló. A nappali közepén két mennyezetbe fúrt kampón gyerekhinta lógott, benne sugárzó szépségű hatévesforma lányka ült. Olyan lendülettel hajtotta a hintát, hogy a lábával majdnem elért egy falon függeszkedő vaddisznótrófeát.
– Az unokánk, Devilla – büszkélkedett Zakopanné. Aztán a vendéglátókra jellemző szűk mosollyal hozzátette – Menjen, dőljön le egy kicsit, majd vacsora előtt felébresztjük.
Ulysses Brave utazó ügynökként járta a falvakat, városokat, a cég weboldalán forgalmazott textilmintákat mutatta be kisvállalkozóknak, árengedményekről tárgyalt, ami a rendelt mennyiség függvényében változott. Igazából nem is a munkáját szerette, hanem az utazást. Bejárni, megismerni távoli vidékeket, új embereket, esetleg hölgyeket, akikkel izgalmas éjszakákat tölthet. Már-már azt mondhatnánk, egyensúlyban élt önmagával, ám alvás közben gyakran gyötörték lidérces álmok. Csatakos, izmos emberek közt állt, vasvértekben kaszabolták egymást, mindenütt vér. Most is a meggyilkoltak jajszavára ébredt, aztán ráeszmélt, hogy nincs baj, csak Zakopanné hívja a vacsorához.
A vaskos parasztasztalon mindenféle nehéz ételek sorakoztak: sültkolbász, rántotthús, főtt sonkacsülök, hozzá röstiburgonya, torma, bagett. Súlyos, gránitszerű bögrében Zakopan úr teát tolt elé:
– Ezt meg kell kóstolnia, a ház specialitása! – Aztán kedélyesen falatoztak, beszélgettek, az öregek az utazásairól kérdezték. Amikor a kislány belépett a konyhába, Zakopanék elhallgattak.
– Szia! – mosolygott rá az utazó. Devilla szótlanul állt, a férfit nézte, és Ulysses döbbenten látta, hogy a szeme fehérje elsötétedik, aztán a teste megnő, és aki mély férfihangon szólítja, már nem a kislány, inkább egy szőrös, szarvas ördög:
– Üdvözöllek Odüsszeus! Már vártam rád.
A férfi riadtan nézett a házigazdákra, ám amikor Zakopan és Zakopanné helyett két rücskös, görnyedt, embertestű-bivalyfejű szörnyet látott, kétségbeesetten hadarni kezdett:
– Mit? Mit tettek a teámba? Ez LSD? – aztán erőtlenül a bézs kockakő burkolatra rogyott. A két bivalyfejű szolga felnyalábolta a testet, a nappaliba vitték, ahol hinta helyett most egy hullazsák lógott a kampókon. Abba tuszkolták, aztán behúzták a cipzárt. A férfi felnyögött.
– Lám, lám! Kipihented magad, Odüsszeusz? – gúnyolódott az ördög.
– A nevem Ulysses Brave! Utazó… ügynök… vagyok! – rimánkodott a hang a zsákból. Az ördög a kandalló felé intett. A szolgák közül az egyik fáklyát vett ki a tűzből, a másik benzinnel locsolta a remegő csomagot.
– Járt nálunk egy költő, aki azt írta rólad, hogy kétágú tűzben perzselődsz. Hát persze! Ott égsz a csalók között, mert oda való vagy, Odüsszeusz! Ruhakereskedőnek álcáztad magad, hogy Akhilleusz közelébe férkőzz, és elhívd a trójai háborúba. Harcoshoz méltatlan csellel csaptad be Priamoszt és városát, amikor megépíttetted a falovat. Amerre csak jártál, szerelmes nők szenvedése kísért utadon. Benned már akkor lángolt a nyughatatlan tűz, mikor a görög tengereken hajóztál. A kalandvágy égetett belülről, és most égsz kívül is, mint minden napodon, újra meg újra, ha egyesül a két tűz – szólt ünnepélyesen az ördög, aztán intett a szolgáknak. Azok meggyújtották a zsákot. A férfi kapálódzott, jajgatott, a lángok pólyaszerűen beburkolták, egy rövid időre úgy tűnt, mintha maga a tűz üvöltene.
Ulysses Brave utazóügynök fájdalmasan kapott a fejéhez. Micsoda borzasztót álmodott az éjjel. Sajgott minden testrésze. És ez az eső? Egyre sűrűbb, kövérebb cseppekben verte a szélvédőt. Amikor a köd is leereszkedett, azt tervezte, megáll az autóval az út szélén, és kivárja, amíg enyhül, ám ahogy lassított, házat pillantott meg, kapuján reklámtábla: Szoba kiadó!
Még csak késő délelőtt volt, ám az égbolt olyan sötét, mintha örökké este lenne. – Nem találok ma már egyetlen ügyfelet sem, jobb lesz, ha megszállok itt – gondolta, és miután bejelentkezett, olyan jót szundított a meleg szobában a parasztbútorok között, hogy csak estefelé ébredt fel, amikor a házigazdák, Zakopan és Zakopanné a vacsorához hívták.
Ürmös Attila
fotó: Nagy M. Hedvig
18.álnok tervek kiagyalói, csalást tanácsolók – A Pokol nyolcadik körében koncentrikus körben tíz szennyrovat található. A nyolcadik szennyrovatban számtalan lángnyelv világít, mindegyikben egy-egy lélek. A lángok pólyaszerűen beburkolják őket, így néhol úgy tűnik, mintha a tűz beszélne Dantéhoz, egyszerre lenne a lelkek megtestesülése és maga a büntetés.
______________________________________________________________________________________
Betegség völgye
Az emberi test bomlása. Szörnyű sebek fekélyesedése. Ótvar, lepra, pestis. Sötétség, hangzavar. Állj bosszút a megölt rokonaidért, hanem hallgass! Bűz, rohadás. Viszketés, leváló bőrdarabok. Bűntől szaglik az embert utánzó majom. Bűn és bűnhődés. Vergődő lelkek. Bénulás, kifacsarodás, epilepszia. Malária? Sorvadás. Reménytelenség. Gyógyulás nincs.
Ha Isten mérges, járvánnyal sújtja az embert. Ha dühe nem csillapodik: mindenki meghal. Ha ettől Isten megnyugszik: a hangyákból még újjá lehet születni. Ha ez mégsem jönne össze, akkor az a transzcendencia hanyag eleganciája. Semmi sem tökéletes, még a teremtésbe is csúszhatnak aprócska hibák. Ezt hívjuk bűnnek.
A bűn egy metafora. A metafora költői kép, más szóval trópus. A bűn tehát trópus. Ha trópus, akkor utazás: búvárkodás a Maldív-szigeteknél, nászút a Seychelle- szigeteken. És ha nászút, akkor ne legyen az ember szerelmes? Van-e fontosabb, mint ez az érzés? Mi lenne velünk, ha még ebben sem lenne szabadságunk? Lehet-e az érzéseknek korlátokat állítani? Nem igaz az, hogy a szerelemben és a háborúban mindent szabad? És tehet arról bárki, hogy kibe lesz szerelmes?
Pucéran. Dühtől sápadtan. Harapva. Árnyként. Rohanva. Ennyi maradt a szenvedélyből: a megszégyenítő meztelenség, a veszett harag, az állati lét, az örökös kergetőzés az örökkévalósággal. Mint óljából ha előront a disznó. Egy nő, mint disznó! Az egykori szerelem, ma veszett őrjöngés! Miért? Mert jön egy bürokrata, aki táblázatokat készít, osztályoz, szelektál, besorol, ítél, leltári számmal lát el és archivál.archivál.
Így vagyok én itt a pokol mélyén, az irattár azon részén, ahol a hamisítók tengődnek. Mert itt rend van és nincs félreértés. Mert másokat megtéveszteni bűn − mondja a bürokrata. És ha ennek érdekében más ember alakját öltöd magadra – még nagyobb vétek. A hivatalnokok pedig szorgosan szortírozzák a megadott szempontok alapján a vétkeseket. Iktatószám: XXX/37-42. Ennyi és egy vesszővel sem több.
Mert végül mindannyiunkból csak egy név és egy szám marad. Idővel a név feledésbe merül, de a szám nem tűnik el, mert iktatószám nélkül kitörne a káosz, és az bürokratikus apokalipszishez vezetne, márpedig azt a pokolba kívánjuk. Kit érdekel már a szerelem, amikor a testet kukacok bomlasztják, a sötétben pedig árnyak vonaglanak? Ki akarja hallani a régi történetet arról, hogy úgy szerette atyját, ahogy atyját szeretni vétek?
Magyary Ágnes
fotó: Syporca Whandal
21. színlelők (személy hamisítók) – A Pokol nyolcadik körében tíz szennyrovat található. A tizedik szennyrovat második szegletében tébolyult, őrjöngő lelkek támadnak egymásra foggal és körömmel.
______________________________________________________________________________________
Kéz kezet tör
És bár látta, hogy hová fajulhatnak a dolgok, egyre csak ült, maga elé meredve, a kitöltött rum előtte melegedett a szoba hőmérsékletétől átitatódva, és mint rossz, régi építésű házak falait a dohszag, úgy járta át lassanként azt is a szoba izzadságtól terhelt betegségszaga. Hogy bátyja min zokog, azt nem tudta volna megmondani pontosan egy ideje, ahogy azt sem miért vannak zúzódásnyomok arcán. Úgy tűnt, mintha a valóság a szobából egyszerűen kirekesztődne a napfénnyel együtt, odabent minden sötétségben ázott, azonban a szürkeség sem uralkodott a maga teljességében, a félszuterén belső házfalra nyíló ablaka eresztett be némi fényt, de semmiképpen sem elegendőt ahhoz, hogy láthatóvá váljék a másik arca. Nem is igazán kívánta közelebbről szemügyre venni azt: a taknyos, nyálas kiálló arccsontoktól undorodott legjobban, de a csontos, eres kéz mikor felé kapott, az mérte gyomrára a végső ütést. Nem bírta tovább, felrántotta a szoba-konyha egyetlen ablakát, kihajolt, hogy rágyújtson, miközben kitartóan folytatódott háttérzajként a nem csillapuló zokogás.
A szokásos körök nagy részét már lefutották, az idő valahogy mégis beszorult a kis szoba hideg belsejébe, mint a télikabát alá a meleg levegő, gondolta, milyen jó is az, mikor nem érződik a kinti fagy a test belsejében, milyen jók a téli, esti séták, karöltve a kedvessel, mennyire lenne másutt inkább most, még boltba kell mennie, aztán a gyerekért, este átdob egy-két fájlt a főnökének, egy galambot nézett, mikor elkezdődött a könyörgéses felvonás is, ilyenkor a sírás fokozódik egy kissé, aztán csendesülni kezd, megkönnyebbülten felsóhajtott, már a vége felé járnak, hamarosan szabadulhat.
Ilyenkor illik befordulnia lassan az ablaktól, azért nem sieti el semmiképp, elpöcköli a csikket, az a szemközti házfalról lepattan, a galamb ijedten turbékolva rebben odább, a pergő festékű ablakpárkánynak támaszkodva néz rá a beesett szemekre, először kell megszólalnia az itt töltött fél óra alatt, először és remélhetőleg utoljára. Hogy nincsen pénze, azt talán hatszor ismételhette el az öt perces végső felvonás alatt, melyben sokszor elhangzott kétéves (vagy négy? ezt már nem tudta volna biztosra megmondani) unokahúga neve is, aki egyben keresztlányaként is funkcionált, bár már többször került gyámhatósági felügyelet alá, s anyját talán soha nem ismerte, aki prostituáltként kereste kenyerét valaha, mindenesetre a drogbizniszekben, melyekben bátyja is üzletelt, ő is lelkesen szerepet vállalt egykoron. Hogy mi történt a fiatal anyával, utoljára egy éve próbálták kinyomozni, persze sikertelenül, valahol rohad a teteme, vagy fekszik félájultan, saját ürülékében, új családot alapított, vagy egyszerűen nem is emlékszik gyermekére. A gyerek nyűgös példány, nem igazán szereti, a sajátjait képes csak elviselni, hogy a közelükbe vigye a kis tetvest, azt elképzelhetetlennek tartotta egyelőre, azzal nyugtatta magát, hogy inkább kivárja míg elveszi végleg a hatóság testvérbátyja felügyelete alól a kis békát, akkor nyilvánvalóan neki kell majd nevelnie, jobban mondva feleségének.
A fél órás szekció után kézbe a kabát, most már illene búcsúznia, rohannia kell, édesanyjuk rendben van, őérte igazán ne aggódjék, fizeti számára becsületesen a számlát az otthonban, igen, az előtte térdeplő síró emberroncskupac helyett is, néhanap meglátogatja, aztán igyekezzék nem inni annyit, nem mérgezni testét azokkal a szerekkel, ha már ebből él, legalább annyi esze legyen, hogy nem öli meg magát vele. Hogy gyorsan kiérjen, csak résnyire nyitotta az ajtót, kilincstől ragadó kezét nadrágjába törölve igyekezett lehagyni az orrába ragadó ammónia bűzét a hátsó udvaron át.
Szűcs Anna Emília
fotó: Varga Imre
24. rokonaik elárulói – A Pokol legmélyebb, kilencedik körében befagyott tó található, amelyet a középen álló Lucifer denevérszárnyainak csapásai fagyaszt. A bűnösök nagy tömegben a tó jegébe fagyva szenvednek, ahogy maga Lucifer is. Rokonaik elárulói nagy tömegben, nyakig a jégpáncélba fagyva bűnhődnek, csak fejüket tudják forgatni, könnycseppjük azonnal arcukra fagy.