Zárkózó lelkem félig férfi,
s örülnöm kell, hogy nem egészen az,
mert képtelenség volna túlélni,
ha már az érintés sem nyújt vigaszt,
csupán egyre mélyíti az árkot
aközött mi vagyok és amit vágyok.
Legyek éppen én vagy másik énem,
mindkettő jeleit egyformán megélem,
s amelyik inkább valómban marasztal,
tanít meg együttkondulni magammal;
nem az számít, milyen a kéj íve
– öledbe hatol vagy más ölébe hív-e –,
hanem a vágy, mi testbe zártan érik,
de test nélkül emel az elillanó fényig.
Follinus Anna
fotó: Nagy M. Hedvig
A Pokol második körében a gátlástalan szeretők lelkeit ráncigálja, forgatja a szél, mert a bűnük az volt, hogy a vágyat az ész fölé helyezték.