Nagyapám erős hangú, jó kedélyű, egyenes derekú ember volt. Bajsza és szakálla a szája körül kissé megsárgult. Levesektől, szaftoktól, kávéktól és egyéb finomságoktól. Így legtöbbször konyhaszagot árasztott, alkalmanként sörrel és kisüstivel felütve. Mikor puszit adott, vagy magához ölelt, ezzel a bozóttal söpörte végig arcom és nyakam érzékeny bőrét, de én nem bántam, hisz ő volt a nagyapám. Ha társaságba keveredett, maga mondta, nem bízta másra a viccet. Az emberek köré gyűltek, és hallgatták arcukon azzal a hamiskás mosollyal, mintha még sosem hallották volna kalandos történeteit. A végén azért nevettek. Új és új színekkel festették át fejükben, ahogy messzi országokban igazságot és pofonokat osztott. Ahogy csodálták a nők. Hogy egyszer üvegszilánkot ebédelt, máskor meg puskagolyókat kapott el hetykén, szappanos kézzel. Mesélte azt is, hogy egy japán hercegnőnek egész éjjel magyar nótát énekelt, mire a hercegnő reggelre egy kád meleg vízzé változott, ő pedig megfürdött benne. Talán akkor utoljára. És tudott volt az is, hogy együtt ivott Jim Morrisonnal azon a szigeten, ahova összeköltözött Elvis, Janis Joplin meg a Radics Béla, miután meghaltak. Állítólag. Nagyapám nekem is mesélt rengeteget. Felvette mindent látó távcsövét, és elmondta, mi van épp a fonyódi nyaralóban. Merre jár a Micsodai Klári, a szerelmem az oviból, és milyen nagy a szomszéd néni melle aznap. Én meg csak hallgattam szájtátva, és azt hittem, hogy ez örökre így marad. 110 évesen ment el, de én tudtam, hogy igazából csak arra a szigetre költözött, ahova Elvis, Janis Joplin és Radics Béla, na meg a régi barát, Jim Morrison. Persze hogy tudtam, mert itt hagyta nekem mindent látó távcsövét, és én, mielőtt írni támad kedvem, azért belenézek egy kicsit.
Nagygyörgy Zoltán
fotó: Falcsik Mari