Margarita!

Hetek óta egyetlen
költeményem a csend.

Rólad már nem lehet írni,
teljes képtelenség.

Magamat unom, a világ
sebesen rohad. Irtó dühös a föld.

Megakadásjelenségek.
Pontok, vesszők, pedig még
hol van a mondat vége

Felmutattad az embert,
hogy aztán mélyebbre rántsd.
Bungee jumping.
Ilyen a szabadesés.

A tükörben nincsen senki.

A reggel: atomvillanás.

Mindenki a maga módján szabad.
Neked is szabad. De nem velem.

Tompa tarkózsibbadás,
a kertben örökös eső,
cseperedik az idő.

Befogtam a múlt elé magam.
Tolom a jövőt.
Kétoldalt jelen.

Bocs, de nem bocsátok meg.
Életem végéig emlékezem.
Nem vagyok saját képe
a kép által teremtettnek.

A szabadság béke, a szerelem béklyó,
az igazság iga.

Majd akkor, ha lesz olyan, aki jobban
szeret, mint én magamat, de legalább
annyira szereti magát, mint engem.

A halál kezeslábasában
járkálunk fel és alá.

Ahány fűszál, annyi hulla.
Hulladékhegyek. Itt a nyár,
erős a szag, bálna gyomrában
strandpapucs.

Nem lenne egészségesebb mindent elfelejteni?

Ördögi fogócska, katatón ringlispíl.
Kirepülök, meztelen fióka.

Belebújnék anyámba, anyámból
az anyjába. Matrjoska baba.

Közöttünk a Nagy Álom Reptér,
a megpimpósodott Eszmény.
Hasonlóságaink összekülönböznek.

Papírból vannak a barátaim.
Könnyen elszakadnak, és
kipotyognak a betűik.

Hová menjek innét?
Kölcsönadtam a sapkám.
Tintám egyetlen cseppnyi vér.

Fotó: Aknay Csaba