8. Erőszakosak más személye ellen – Irén

– Nagyszerű beszéd volt, Pataki elvtárs! – lépett oda az előadóhoz a szűnni nem akaró taps után egy vörös hajú, dekoratív ifjú hölgy. – Lenyűgöző! Látta már a helytörténeti kiállításunkat a művelődési házban? Ha gondolja, és vége a protokollnak, látogasson meg. Én magam főzöm a kávét. Rákacsintott. Pataki beletúrt ritkuló hajába, elővette legmegnyerőbb mosolyát. Az órájára nézett, még beleférhet. Ismerte ezt a típust: fehér bőr, formás mellek, őrjöngő vágy – ebéd után pont jó lesz. Körülötte kattantak már az öngyújtók, ő is kiütött egy füstszűrő nélkülit, és rágyújtott.
– Kedveském, mi a neve? – Az erős dohánytól kicsit rekedtesen szólalt meg a hangja.
– Zalkai Irén.
– Csodálatos. Most adnom kell egy interjút a Megyei Hírlapnak, aztán mindenképpen felkeresem.
Pataki a lány után nézett. A szigorú, fekete szoknya sem rejthette karcsú bokáját. Olyan ismerősnek tűnt, de nem tudta, honnan. Mindegy, tizenkettő egy tucat.
Fél órával később komótosan baktatott át a frissen betonozott úttesten az omló vakolatú kúriához. Nézte a kopottas vörös csillagot, a Móra F. Művelődési Ház feliratot. A háttérben egy kakas kukorékolt, arrébb kutya ugatott. A májusi naptól gyöngyözött a homloka.
Levette a zakóját, és megcsapta a saját izzadságának mélysavanyú szaga. Lehet, hogy mégsem kellene, inkább visszamegy egy másik pálinkáért. De már nyílt is a művház lambériázott ajtaja, és mögötte ott állt Irén az apró fémtálcán a gőzölgő feketével. Most még fiatalabbnak tűnt, nem lehetett több huszonötnél.
– Kerüljön beljebb, Pataki elvtárs.
– Ervin, magácskának csak Ervin.
Irén elpirult.
– Cukrot? Tejet?
– Mindenből, gazdagon. Ez az ars poeticám. Tudja, hogy mi az?
– Művelődés szakon végeztem.
– Nocsak, és hol?
– Szegeden.
– Az egyetemen?
– Másutt nem tanítják.
Újra végignézett a lányon. Már meglett volna? Annyian voltak. Rengeteg arc, kar, zihálás. Ki bírja ezt észben tartani? Belépett, és körbenézett. A helytörténeti kiállítás szegényes és áporodott volt, a kávé viszont jó erős. Lehúzta, majd kikanalazta a cukrot az aljáról.
– Ízlett? Speciális recept, még a méregkeverő nagyanyámtól.
Megállt a kanál a kezében. A kávé íze hirtelen keserűvé vált a szájában. Megszédült. A lány kivette a kezéből az üvegpoharat.
– Kár lenne érte.
Pataki lábai rongyszerűvé váltak, próbált megkapaszkodni az asztal szélében, majd zsákként dőlt el a földön. A lány fölé hajolt, a szemében a visszafogott őrület villogott. Ez a bódító illat, igen ezt már ismerte. Tudatánál volt, de semmijét sem tudta mozgatni.
– Nagyon izgultam, hogy ne ismerjél fel, de akkor is bűzlöttél a piától – Irén undorodva nézett rá. – Legutóbb te játszadoztál velem, máig nem sikerült kihevernem. Miattad sosem lehet gyerekem! A fájdalom lesz a legközelebbi barátod, ahogy nekem is, amióta megerőszakoltál. Azóta csak ennek a pillanatnak élek. Figyeltelek, tanulmányoztalak. Nem volt könnyű megszerveztetni, hogy idehívják a nagy Patakit. Mostantól viszont te leszel az én játékszerem. Talán így ráébredsz, mit is tettél velem.

Kocsis Gergely

8. erőszakosak más személye ellen – A Pokol hetedik körében felül, a gyilkosok és rablók forró vérfolyóban, ki szemöldökig, ki nyakig, ki mellkasig, ki csak lábfejig süllyedve fő a forró lében. A vérfolyó mellett portyázó Kentaurok nyilazva terelik vissza azt, aki ki akar menni a folyóból.