Egy házasság vége

Mégis mi mást tehettem volna? A rongyrázását egyszerűen már nem lehetett tovább elviselni. Neki nem volt elég jó a trappista, mint a hozzánk hasonló szerencsétleneknek, azt mondta, hogy ő aztán nem veszi még egyszer a szájába azt a szart. Mondjuk a trappista mostanában tényleg elég szar, de hát a kettőnk nyugdíjából csak ilyen szarokra futja. Bezzeg a kannás borra sosem húzta a száját, pedig ha valami szar, akkor a kannás bor tényleg az. Az egész úgy kezdődött, hogy egy fürt szőlővel, egy almával meg háromféle lábszagú sajttal állított haza a közértből. Tisztán emlékszem, mert a szemembe se mert nézni, csak motyogott összevissza a kezeit tördelve, hogy tudom, Marikám, nem engedhetjük meg magunknak, de úgy megkívántam, aztán bevonult a sajtjaival a konyhába, és bekapcsolta a Bartók Rádiót. Egy órán keresztül hozzá se lehetett szólni, azt mondta, amíg eszik, ne zavarjam, mert a komolyzene hozza csak ki igazán a sajtok ízét. Most mondják meg, de őszintén, normális az ilyen? Aztán azt találta ki, hogy ezentúl gurméként fog élni. Gurmé. Az eszem megáll. Erről a baromságról biztos valamelyik főzőműsorban hallott, én meg hiába magyaráztam neki, hogy attól még nem lesz gurmé, hogy mindenféle büdös sajtot zabál komolyzenére, mintha csak a falnak beszéltem volna, másnap el is költött egy kisebb vagyont néhány falatnyi gusztustalan penészes sajtra. Remélem, nem akarod még azt a kibaszott Bartók Rádiót is bekapcsolni, tettem csípőre a kezemet, mert a jelenlegi idegállapotomban már tényleg csak az hiányozna. Marikám, mégsem hallgathatok operettet egy ilyen sajthoz. Tényleg? Akkor én most agyonverlek ezzel a kurva rádióval, rendben? És aztán agyon is vertem. Így lett vége a házasságunknak. Majdnem ötven évig voltunk együtt, de hát egyszer minden véget ér. És tudják, mi a legrosszabb az egészben? Hogy az a gusztustalan penészes sajt tényleg kurva finom volt.
Ferdinánd Zoltán

fotó: Nagy M. Hedvig