A függöny

Pedig ezt a mezőt láttam álmomban. Biztos sötétedés után jönnek. Mindegy, ráérek. Azt mondtam, sétálni megyek. Holnap biztos keresnek majd, de nem fogok előkerülni soha többé. Mert ma végre eljönnek értem. Megálmodtam a napot is. Egy kicsit még igazán várhatok, nincs ezzel semmi baj. Úgyis évek óta várok már rájuk. Azt mondjuk nem tudom, hogy csak miattam jönnek, vagy visznek másokat is. Remélem, nem lesz túlságosan zsúfolt az a csészealj. Nem igazán bírom a tömeget.
Mondjuk a bezártságot se, de a függöny majd segít. Ha simogatom, mindig megnyugszom. Ez a függöny lógott a szobámban. Mindig szerettem nézni, ahogy átsüt rajta a napfény. És a tapintását is. Egyszerre volt durva és finom. Remélem, magammal vihetem. A csészealjakon mondjuk nincsen függöny. Talán ablak sincs, most így hirtelen nem is tudom. Mindegy, az űrben hideg van. Takaróként még használhatom. De kezd már itt is hideg lenni. Miért nem jönnek? Mindjárt itt a
hajnal. Hát az meg ki? És mit akarhat tőlem? Hajléktalannak tűnik. Biztos a függönyöm kell neki. Vagy az is lehet, hogy meg akar erőszakolni. Talán ideje lenne indulnom. Biztos félreértettem valamit, és nem is ma kellett volna idejönnöm. Holnap viszont nem érek rá itt ülni egész nap, a nagymamámhoz kell mennem ebédre.
Ferdinánd Zoltán

fotó: Nagy M. Hedvig